Kapott leveleket

Dr. O. Gelsel
Institut für Tierpathologie
der Universitat München
8 München 22 . Veterinarstr. 13
Germany
______________________________

Sehr Geehrter Herr
Dear Sir
Monsieur et trés honore collégue
Dr. Radnai

Für die Übersendung eines Sonderdruckes Ihrer nachstehenden Arbeit ware ich Ihnen sehr dankbar:
I should greatly appreciate receiving a reprint of your article entitled:
Je vous serais trés obligé de bien vouloir m'adresser un tiré á part de votre article intitulé:

Data on the MMA syndrome of swine

Mit vorzüglicher Hochachtung
Thank you for your courtesy, very truly yours
Je vous en remercie par avance et vous prie de croire, Monsieur, á mes sentiments les plus distingués

Dr. Gelsel

A hogyantovább... (2.)

HAZATÉRÉSEM UTÁN. HOGYAN TOVÁBB? (II.)

Két gimnazista magántanulót (Adorján Jóskát és Bóna Pistát) készítettem fel a a II. osztályra, amiért kaptam havonta másfél mázsa kukoricát (ami jó volt a tehénnek), és a Szentiványi kegyuraság fiát, a Lupit pótérettségire latin nyelvből. Ezeket szívesen és könnyedén csináltam, azonban 1945. július 17-től augusztus 5-ig apám elszerződtetett Kerner József cséplőgépéhez idénymunkásnak a család kenyérgabona-ellátásának a biztosítására.

Az Igazolvány szükséges volt a Népi Kollégiumba történő felvételhez

Igaz, hogy ez számomra már nagyon súlyos terhet jelentett, de teljesítettem. Egyrészt a fizikumom sem volt erős, másrészt szokatlan volt ez a feladat, ilyesféle munkát még sohasem végeztem. Minden nap megpróbált... Rendkívül rendesek voltak viszont azok a parasztemberek, akikkel együtt dolgoztam. "Körforgalom" volt a munkabeosztásban, és amikor a zsákolásra került a sor, cseréltek velem az ún. "törek-lukkal", ami lényegesen könnyebben elvégezhető volt. Mondjuk itt a portól meg a szálldosó pelyváktól igazából még látni sem lehetett, de ezt a munkát legalább ugyanolyan tisztességgel tudtam elvégezni, mint a többiek, az ebben sokatpróbált parasztemberek. Hozzátartozik az is, hogy ők ezt a "beosztást" szerették a legkevésbé, így szívesen cseréltek.
Módfelett igyekeztem, hogy a gyengébb és gyakorlatlan fizikumom miatt senkinek se jelentsek terhet, de őszintén megvallva mindez számomra nagyon-nagyon nehéz volt, és esténként "félholt" fáradtan tértem haza: emberfeletti megterheltség érzésével. Ám ezt is kibírtam-túléltem, a munka végeztével pedig ugyanúgy megkaptam a rám eső terményjárandóságot, mint a többi cséplőmunkás.
Ennek eredményeképpen a családnak meglett a következő évre a kenyere, amikor pedig jött az ősz, mehettem Budapestre az Egyetemre! Hogy mi lett apámmal és a családdal, arról a következőkben fogok beszámolni...

A hogyantovább... (1.)

HAZATÉRÉSEM UTÁN. HOGYAN TOVÁBB? (I.)

Amikor néhány nap múlva a hazatérésem után a családunk ismét együtt volt és az ebből adódott néhány napos eufória beteljesült, felvetődött a hogyan tovább kérdése. Három fő csapásirány: én érettségi, apám munka, a család pedig kenyér nélkül. A család megélhetését az a tehén adta, amit apám hazahozott, takarmányt pedig Szita Mihály plébános úr kegyes támogatása biztosított.
Előttem is kettős feladat állt: tanulmányaimat be kell fejezni, de a család megélhetéséhez is hozzá kell járulnom. Apám azt akarta, hogy minél előbb, a legsürgősebben tegyem le az érettségit. Elmentem Hatvanba, a gimnáziumba, ahol egykori tanárom, Gedeon Béla igazgató úr mint régi, szorgalmas diákját nagy szeretettel fogadott, és azt ajánlotta, hogy iratkozzam be a nyolcadikba, egy évet veszítek ugyan, de a mindeddig jeles eredmények sorozata nem törik meg. Apám ezzel nem értett egyet, a mielőbbi érettségit forszírozta. Sajnos! Magánúton hamarosan letettem a nyolcadikos osztályvizsgát, majd jelentkeztem a decemberi rendkívüli érettségi vizsgára, melyet Miskolcon a Kir. Kath. Fráter György Gimnáziumban lehetett abszolválni. Akkor ezt csak "hadiérettséginek" nevezték a közszájon.
Már a Naplómban említettem Farók Jancsi kedves barátomat, akivel csaknem végig együtt voltam a Németországba telepített levente-táborban, sőt egy ideig az orosz fogolytáborban, de a gimnáziumban is osztálytársam volt és nap mint nap együtt jártunk be Apcról Hatvanba az iskolába. Itt ő is ugyancsak minden évben jeles tanuló volt. Együtt tettük le a nyolcadikos magánvizsgát a régi Alma Materünkben, és együtt mentünk Miskolcra érettségizni is, az ismeretlen gimnáziumba. Hogy még kalandosabb legyen a dolog, a túlzsúfolt miskolci vonaton egy ideig a szerelvény tetején utaztunk, ami ma már szinte hihetetlennek látszik. A nagyvárosban pedig a hideg decemberben egy fűtetlen konyhában kaptunk szállást.
Ilyen nem mindennapos előzmények után és körülmények között állítottunk be érettségi vizsgát tenni. És hogy mi lett az eredmény? Csak német nyelvből kaptunk jelest, a többi tárgyból az osztályzatunk bizony a hét éves eredményeinkkel köszönő viszonyban sem volt.
És mindennek szomorú következménye lett! Az érettségi minősége miatt Jancsi barátomat nem vették fel a Műegyetemre, engem pedig az Állatorvosira. Ezért mindketten a Kertészeti Egyetemre iratkoztunk be, és én csak a következő évben mentem át az Állatorvosira, a barátom azonban ott diplomázott, ahol kezdett, majd mint tanszékvezető egyetemi docens vonult nyugalomba.

Farók Jancsi (jobb oldalon): egyetemi docens, volt osztálytársam a gimnáziumban, a levente-csapatban és orosz fogolytáborban is együtt voltunk.

Amíg azonban nem kerültem föl Pestre az Egyetemre - ahol az Achim András Népi Kollégiumba nyertem felvételt, hisz otthonról támogatásra nem számíthattam - hozzá kellett járulnom az öttagú család megélhetéséhez...

Kapott leveleket

DR. C. GARRIDO
LABORATORIO DE PATOLOGIA AVIARIA
ASOCIACION DE AVICULTORES DEL YAQUI, A. C.
SUFRAGIO EFECTIVO 616 NORTE
CIUDAD OBREGON, SONORA, MEXICO
-----------------------------------------------------------------

6th. September 1977

Dear Sir:

I would appreciate a copy of your articles:
An outbreak of Aujeszky's disease in a large pig farm and the subsequent losses.
The Vet. bulletin Vol. 47 No. 7

Very Truly Yours,
Dr. C. Garrido

Beleolvastam

DALLAMBUBORÉK-HANGULAT
(30-as évek)

Ahol laktunk, az iskola a Fő téren volt. Főként nyáron ugyancsak mozgalmas hely ez itt, mert minden ünnepen a nyári időszakban térzene hallatszott: esténként a helyi cigánybanda muzsikált. Sokan erre sétálgatva vagy beszélgetve hallgatták a fülbemászó dallamokat. A szüleim is. Mi gyerekek pedig itt játszottunk, futkároztunk. Legjobban a Szalay Borissal szerettem játszani, aki néhány házzal lakott csak odébb.
De nemcsak a téren volt muzsika, hanem augusztus 20-án, apám nevenapján nálunk is mindig volt nagy vacsora, melyre nemcsak az apci intelligencia volt hivatalos, de ott volt a környékről több jegyző és tanító családja is. Éjfélkor a cigányok vacsorázni meg kávézni mentek, akkor apám felszólítására az "urak" vették át a zeneszerszámokat - akkoriban szinte minden értelmiségi tudott valaminő hangszeren játszani, apám hegedült - és tovább játszott, de most már az "úri" zenekar.
Az italokat a jégszekrényben hűtötték, melybe időnként a "jeges" hozott jeget. Akkor még ilyen volt a technika.
Több kántor is volt a meghívottak között, a vendégsereg igen szépen énekelt: magyar nótákat, népdalokat, sanzonokat. Szolidan, de ugyancsak jó hangulatban mulattak.
Nemcsak nálunk volt ilyen összejövetel, de a többi értelmiséginél is, így évente többször rendeztek ilyen vacsorát, és természetesen mi gyerekek is ott voltunk, szaladgáltunk, rendetlenkedtünk.
Sok jóbarátom volt az utcában, és meg is alakítottuk a FUSZ-t, a Főutcaiak Szövetségét. Ez bélyegek és Szent István-képek cseréjéből állt, de egyszer még egy kis kezdetleges előadást is rendeztünk. Egyik "tag", a Kommenda Lajos testvére, az Olgi táncolt többek között a "ritka búza, ritka árpa, ritka rozs..." dallamára. Talán 10 éves volt az Olgi, amikor vakbélgyulladásban meghalt. Ilyen volt az orvosi ellátás akkortájt.
Sajnos minden gyermekbetegségen átestem én is, majd 4 éves koromban egy súlyos gennyes tüdő- és mellhártyagyulladást kaptam. Akkoriban nem volt antibiotikum, a bordámat rezekálták, és így engedték le a gennyet. Már lemondtak rólam, amikor érkezett egy távirat: Pityuka átesett a krízisen, Ottilia nővér. Olyan nagy boldogságot jelentett ez a néhány szó a szüleimnek, hogy a kishúgomat Ottiliának nevezték el.
Szerettem az utcán is játszani a gyerekekkel. Főleg gomboztunk. A földbe egy ökölnyi lyukat vágtunk, és ebbe kellett a gombot belepöckölni. Aki beletalált, vitte a gombot. Az ipi-apacs a lányokkal vegyes játék volt, bár ők jobban szerettek "kocázni", a fiúk pedig rongylabdával focizni. Én azonban labdával sohasem fociztam, viszont a tőlünk 3 háznyira lakó Bányász Sanyival, a kántor fiával, aki néhány évvel felettem járt a gimnáziumban, vele gombfocizni szoktunk.
Augusztus 20-án volt Apcon rendszeresen a Búcsú. A vásártéren mindenféle árusok összejöttek, és itt mindenféle hasznos és haszontalan dolgot lehetett kapni, de ilyenkor állatvásár is volt. Nagyon szerettem lemenni a "búcsúba", sokáig ténferegtem ott, és élveztem a forgatagot. Az árusok kiáltozó, éneklő hangon kínálgatták áruikat, portékájukat. Nagyon szórakoztatott a színes forgatag, a bábeli zsivaj, hangzavar.

Kapott leveleket

Dr. ROBERT CLERMONT, m.v., DMVP.,
MISISTERE AGRICULTURE DU QUEBEC,
693St-Alphonse Ouest,
THETFORD MINES, P.Q. (Canada)
G6G 3X3
_____________________________________

Monsieur,
Dear Sir,
Sehr geehrter Herr Kollege!

Je serais trés heureux de recevoir un tiré á part de votre travail:
I kindly ask you to send me a copy of your paper:
Für die Ubersendung eines Sonderdruckes Ihrer Arbeit:

Mass incidence of limb ailment in pigs and measures taken to reduce losses in a large scale pig farm.

et vos autres publications traitant du méme sujet.
Avec mes remerciements, veuillez agréer, monsieur, l'expression de mes sentiments disingués.
Furthermore, I should be much obliged if you would enclose some, reprints of your previous papers on the same subject. Thank you very much in anticipation.
Sincerely yours.
ware ich Ihnen, ebenso wie für die Uberlassung von Separaten früherer Arbeiten auf diesem Gebiet, sehr dankbar. Für Ihre Bemühungen danke ich Ihnen im voraus bestens.
Mit vorzüglicher Hochachtung Ihr sehr ergebener.

Robert Clermont

Kapott leveleket

Institute of Veterinary Pathology.
Faculty of Veterinary Medicine,
State University of Utrecht,
Biltstraat 166,
UTRECHT,
THE NETHERLANDS.
----------------------------------------------

Utrecht, 8.1.1977

Dear Dr. Radnai

I would greatly appreciate receiving a reprint of your article: I. Radnai: Mass incidence of limb ailment in pigs and measures taken to reduce losses in a large scale pig farm Mag. Allat. Lapja 31, 1976, 561

Thank you,

yours sincerely,

Dr. H. Hani
Vakgroep Pathologie
Afd. Ziektekunde der huisdieren

Miért tettem nyilvánossá...

MIÉRT TETTEM NYILVÁNOSSÁ A HÁBORÚS NAPLÓMAT?

Előre kell bocsátanom, hogy már elemista koromtól különösen érdekelt a történelem, a politika. Minden reggel én mentem apám újságjáért, az Új Nemzedékért, és átnéztem a főbb címeket, szívesen olvastam a történelmi képeskönyveket, és még ma is megvannak azok a színes "Szent István Albumok", melyekbe a kávéstasakokból kellett összegyűjteni a beszédes, tarka történelmi vagy útiképecskéket, majd beragasztani. Ezek az albumok igen szemléletesek és tanulságosak voltak, később a gyermekeimmel is lapozgattuk őket, és még ma is olykor nosztalgiából előveszem a néhol már salátára forgatott nagyméretű füzeteket.
Utóbb különösen érdekelt a II. világháború, mely kitörésének mozzanatait és epizódjait is - akkor már gimnazistaként - nagy érdeklődéssel kísértem figyelemmel. Aztán sajnos az eseményeknek aktív szereplője is lettem. Komoly könyvtáram egy részét is az ilyen tárgyú könyvek képezik, de számos videofelvételt is őrzök e témában.
Egyik alkalommal a társaságban élénk vitát folytattunk a II. világháborúról, előzményeiről, okairól stb., amikor egy fiatal történelemtanár felvetette a leventék áttelepítésének ügyét, valamint, hogy bölcs intézkedés volt a fiatal generáció megmentése a szovjet munkatáborok elől. Azt találta megjegyezni, hogy állítólag ezekben a fogolytáborokban micsoda vidám élet folyt...
Amikor meglepődtem és személyes átélésem miatti ellentétes álláspontom alapján vitába szálltam, emlékezetből hivatkozott egy magyar újságra, az Új Magyarországra, melynek egyik 1945. évi számában részletesen foglalkozik az újságíró szintén személyes tapasztalatai alapján a foksányi szovjet fogolytábor életével, mely tábornak sok magyar lakója is volt.
Nem voltam rest felkutatni az Új Magyarország című újság 1945. évi számait, ahol a július 3-i szám 2. oldalán Joós F. Imre publicista "60 dkg kenyér és napi háromszori étkezés a foksányi fogolytáborban" címmel valóban megjelentetett egy riportot. Néhány főcím: Nem büntetésből... Hangverseny, faliújság, kártya, párt, feketepiac... Igaz, Foksányban nem voltam, következésképpen ahhoz nincs jogom, hogy cáfoljam az ilyen luxus-fogolytábor létezését (azt, hogy elhiszem-e, más kérdés), de az már felháborító, ha ebből a cikkből ítélték vagy éppenséggel ítélnék meg a magyar hadifoglyok "üdülését". Még ma is, akár néhány évtizeddel odébb is.
Mindenekelőtt akkor ez adott indítékot a gondolatnak, hogy közzé kellene tenni a Naplót; sokirányú elfoglaltságom miatt azonban akkor ez a dolog nem realizálódott. Mígnem a közelmúltban a leányaim az írásaimat (naplóim, állatorvosi sztorijaim, feljegyzéseim, úti leírásaim) olvasva felajánlották, hogy egy blogot nyitnak történeteimből a világhálón. Most már "technikailag" egyszerűvé vált a Naplóm nyilvánossá tétele is.
A leventék akkori történeteiről lehet nagyszerű könyveket olvasni a felsővezetők tollából, azonban egyikben sem olvastam, nem is olvashattam olyan írást, mely egy levente feljegyzéseiből származott volna saját élményeit, érzésvilágát megjelenítve, és a történeteket cenzúra és a legkisebb befolyásoltság nélkül közreadta volna.
Ki hitte volna, hogy a rendszeres munka (lövészárokásás, romeltakarítás stb.) szüneteiben pihenő helyett jobbraátos-balraátos alapkiképzéssel meg egyéb hiábavalóságokkal gyötörték a fiatalságot utolsó pillanatig - a haza védelmére. Ezt hangoztatták! Ki hinné, hogy még a felnőtt szervezetet is próbára tevő kikötések és gúzsba kötések is gyakoriak lehettek egy levente-táborban? Bizonyos, hogy ilyenekről nem olvastam, de átéltem! Nem folytatom. A Naplóban - mely bejegyzése során csak ahhoz ragaszkodtam, hogy szóról szóra megmásíthatatlan legyen - mindez benne van, ami szintúgy egy szeletkéje a magyarországi háborús történelemnek.

A tűzre vetett tetves ruha

A TŰZRE VETETT TETVES RUHA

Az Apc-Zagyvaszántói vasútállomás (későbbi képem)

Budapesti átszállással már sötét volt, amikor megérkeztem az Apc-Zagyvaszántói vasútállomásra. Senki nem szállt le, üres volt a váróterem is. Csak a forgalmi irodában tevékenykedett a forgalmista, kattogott a morzegép. Bármennyire is siettem haza - talán megmagyarázhatatlanul - egy belső nosztalgiás nyomás arra késztetett, hogy leüljek néhány percre a váróteremben. Igen, rövidke időre visszaidézni a szép diákélet mindennapjait... Hiszen hét esztendőn át nap mint nap erről a helyről jártam be a hatvani gimnáziumba. Ebben a váróteremben várta minden reggel az Apcról bejáró gimnazista csoport a vonatot! Itt szálltam vidáman, jókedvűen a reggeli diákvonatra, és mentem be az iskolába frissen, jólöltözötten telve életörömmel az iskolábajárás és a rendszeres felkészülő tanulók számára a várható sikerélmény jókedélyével.
Mindez egy pillanat alatt átvillant az agyamon, mint ahogy a keserű valóság is. Most ugyanitt ülök, ugyanazon a padon egy koszos, elnyűtt egyenruhában, amit előbb erőltettek rám, mint ahogy a korom elbírta volna. Hét évig szorgalmas, eminens tanuló voltam azzal a szándékkal, hogy úgy is fejezem be. És most a hét év eredményét befejezetlenül, az érettségi nélkül ülök itt a régi padon, és ki tudja milyen jövő előtt? Összeszorul a torkom.
Érdekes, hogy ez volt az első alkalom, hogy a tanulmányaimra, jövőmre is konkrétan gondoljak. Eddig valamennyi gondolatomat lekötötte a mindennapok rettenete: a túlélés. A csaknem minden nap megismételt "égiháború" a bombázásokkal, jött a romeltakarítás a rombadőlt várossal, értékekkel, a szétroncsolt, szanaszét heverő halottakkal. Máskor a hiábavaló lövészárokásás, ha pedig netán szabadidő lett volna, hogy az ember szusszanjon, a jobbraát-balraát gyakorlása a haza védelmében. Élénken elém villant Szilágyi főhadnagy úr képe és a hangulat, amikor a legkisebb szabálysértés során is kikötést vagy gúzsbakötést rendelt el a fiatal katonagyerekek büntetésére. Még most sem értettem, mit számított az a néhány szem krumpli, amit elcsent a diákgyerek, akinek korgott a gyomra, miért kellett ezért keményen kiköttetni, noha már a szomszédban voltak az oroszok, akik viszont mind elvitték a terményt, az összeset. Idegen volt számomra az oroszok durva zabrálása, majd jótékony védelme a szovjet paradicsom, a Szibéria felé vezető úton. Mindössze néhány pillanat kellett ahhoz, hogy mindez átvillanjon az agyamon.
Hazagondolok. Egyszeriben felocsúdtam a töprengésemből, felálltam, átvetettem a vállamon a csaknem üres, ócska honvédségi kenyérzsákomat, és elindultam a falu felé: a házunk felé azon, a faluig mintegy két kilométeres úton, amit diákkoromban naponta kétszer is megjártam.

A Zagyva hídja, a háttérben a falu (későbbi felvételem)

Elértem a Zagyva hídig, és bár innen már nagyon közel van a célállomás: Apc község, elfáradtam. Lelkesedés ide vagy oda, le kellett kicsit pihennem...
Amint a faluba érve befordultam az Utcasarkon és a Házunkhoz értem, a Kapu zárva volt. Mivelhogy csengő sohasem volt a bejárati ajtónknál, bekopogtam az ablakon. Anyám kinyitotta, és a szakadt katonaruhámban, -sapkámban egy ócska kenyérzsákkal a vállamon, csontsoványan hirtelenében nem ismert meg a sötétben...
- Édesanyám, megjöttem! - kiáltottam suttogva.
...
Mindenekelőtt 10 hónap után - melegvízben, szappannal megfürödtem, és: LEDOBTAM AZ ELNYŰTT, KOSZOS RUHÁZATOMAT, melyből sajnos a tetüt sem lehetett teljesen kiirtani...
Az átélt csodálatos érzést leírni nem lehet, csak megtapasztalni: a mennyországban éreztem magam. Itthon vagyok!
Egyszeriben senki sem lett álmos! Kifejezhetetlen, hogy mennyire örültünk egymásnak! Miközben a kíváncsi kérdések kölcsönösen sorjázták egymást, Apámnak is volt mit mesélni, Anyámnak is, aki két kisebb testvéremmel egyedül volt otthon ez idő alatt, meg nekem is, bár némi információval már rendelkeztek, mivel a Naplómat Horváthné érintetlenül eljuttatta hozzájuk a levelemmel együtt.
Örömmel töltött el és kellemes meglepetéssel szolgált, hogy apám már tavasszal hazajött, de szorongással és értetlenül vettem tudomásul, hogy elveszítette a tanári állását. Ám a legfontosabb, hogy mindenkit egészségben értem!
Úgy gondolom, hogy ezzel a kálváriám véget ért, és a többi már egy további történet. Annyival azonban tartozom, hogy 65 esztendő után miért is szántam rá magam, hogy szószerinti pontossággal nyilvánossá tegyem a napról napra precízen vezetett naplómat, mely ugyancsak a történelem egy apró darabkája.

Kapott leveleket

Dr. B. Seidel
Zoo Veterinarian
Tierpark Berlin
1136 Berlin - Friedrichsfelde
_____________________________

28-IX-78

Dear Dr. Radnai:

I would greatly appreciate receiving a reprint of your article "Agressziv kocak kezelese Sedakolinnal" Magyar Allatorvosok 32 (1977) 10: 631-3.

Yours sincerely,
Bernd Seidel

Beleolvastam

A SOMLYÓ HEGY ÉS A ZAGYVA FOLYÓ

Apc utolsó házai már a Somlyó hegy magasodó lábánál épültek. Itt volt a temető is, majd egyből emelkedett a felerészben erdővel, felerészben csak bozótos Kopaszhegynek nevezett rész. A hegy lábánál levő temetőben nyugszik a 4 hónapos korban meghalt kishúgom, Ottilia, akinek a szép fehér márványból készült angyalka síremlékét vandál módon letörték.
A hegy nemcsak kedves kirándulóhely volt, de az erdőben rengeteg gomba is termett. Még kicsiny gyerkőc voltam, és a szezon idején gyakran mentünk el apámmal gombázni. Ilyenkor reggel hajnalok hajnalán keltünk... Apám kitűnően ismerte a gombákat, akár 2-3 óra alatt kitömött szatyornyi zsákmánnyal tértünk haza. Anyám ugyan félt, nehogy bolondgomba kerüljön az asztalra, de apám biztos volt a dolgában.
A Kopaszhegy volt az apci sípálya: szinte minden Hatvanba bejáró gimnazista kölcsönzött az iskolából síléceket, és már csak a havat vártuk, ami abban az időben ott a Felvidéken meg is jött megfelelő időben, megfelelő mennyiségben és minőségben. Rendszeresen! Nagyon kedveltem ezt a sportot, ez volt az egyetlen sport, amit jó kedvvel, szívesen és eredményesen műveltem.
A Zagyva csak egy kicsiny pataknak látszik, pedig tavaszonként egyik-másik évben olyannyira kilépett a medréből, hogy a tengernyi víz elárasztotta az egész környéket, kilazította a síneket, és hatalmas hullámzó tónak hatott. Ilyenkor rövidebb-hosszabb időre még a vonatközlekedés is szünetelt.
A folyón talán 2 km-re a falu alatt igen kedvelt horgászhely volt. Nyaranta én is gyakran lementem pecázni. Igaz, hogy legfeljebb csak 10-20 cm-es halakat tudtunk fogni a magunk gyártotta primitív horgászfelszerelésünkkel, de maga a halfogás élménye mindennél többet ért.
Mindig szerettem a természetet! Miközben izgalommal figyeltem a horgászzsinórra erősített egyszerű parafadugó mozgását - márminthogy pedzi-e a hal - óriási élvezettel hallgattam a békák kuruttyolását, a tücskök muzsikáját, a bokorról-bokorra röpdöső madárkák énekét.
Télen korcsolyáztunk a folyón, mely az erősebb teleken végig befagyott, és egészen a szomszédos Jobbágyi községig fel lehetett menni a korcsolyával. Egyszer az osztálytársammal, a Sinkovics Gyurkával derékig beszakadtunk a vízbe, ránk is fagyott a ruha, mire hazaértünk.
Jobb időjárási viszonyok között itt-ott néhol mostak az asszonyok a folyóban, a fákkal, bokrokkal benőtt part pedig a szerelmesek eldorádója volt...

Kapott leveleket

Dr. T. D. Tanksley, Jr.
Animal Science Department
Texas A&M University
College Station, Texas 77843
U.S.A.
--------------------------------

Dear Sir:

I would greatly appreciate receiving a copy of your reprint entitled: Treatment of "aggressive" sows with Sedakolin. I. Radnai which appeared in Magyar Allatorvosok Lapja Vol. 32 No.10 Month Oct Year 1977 Page 631.
Thank you very much for your consideration.
Please send a reprint printed in English.

Sincerely yours,

T. D. Tanksley, Jr.

Dél-Afrika II/6. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/6.

Egy nagyon veszélyes utazásra vállalkozunk, amikor átmegyünk a hegyes-völgyes Leshotói Királyságba. Az egysávú korszerűtlen úton néha annyira oldalra fordul a kocsink, hogy majdnem kizuhanunk belőle. Az út szélén pedig néhány centiméterre a meredély. Többórás idegtépő utazás után sikeresen elérünk a határra.

A határállomáson ez a magas drótkerítés választotta el a Dél-Afrikai Köztársaságtól. Leshoto területe 30355 négyzetkilométer, népessége 19000000 fő, akik zömmel keresztények. Életszínvonalukra jellemző, hogy a várható élettartam mindössze 55-58 év.

Ilyen házakban laknak. Az összes föld a király tulajdona. A megművelhető területeket a törzsfőnökök osztják ki a családoknak.

Az ország területének 2/3-át hegyek borítják. A legmagasabb csúcs 3 ezer méter. A füves szavanna, hegyi lejtők szarvasmarha-, juh- és kecsketenyésztésre alkalmasak. Legfontosabb terményük a kukorica, a cirok és a búza.

Sokan dolgoznak a Dél-Afrikai Köztársaságban, mely területe körbefogja az országot. Csak a népesség 62 százaléka tud írni és olvasni, de ma már a 7 osztályos általános iskola kötelező.

A leshotoi emberek valamennyien kabát helyett ilyen pokrócot vetnek a vállukra. A gyerekek is. Ez a nemzeti viselet. Egyetlen ásványi kincse volna, a gyémánt, mely jórészt a dél-afrikaiak kezén van, meg a kitermelés is költségigényes, miközben a világpiaci ára csökken. Marad a kőkunyhó, a vállra vetett pokróc és a hihetetlen mértékű szegénység, igénytelenség.

Üdítőként néhány bélyeg Dél-Afrikából!

Dél-Afrika II/5. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/5.

Sokan ilyen bádogházakban laknak. És mi az a kis bódé az utcán? Nos, ez az utcai WC.

Folytatva a megkezdett történetünket az apartheidről: a diáklázadást követően általános kormányellenes zendülés történt. A megismételt sortüzeknek százak estek áldozatul és sokezren megsebesültek.

Vezetékes víz nincs. Az utcáról hordják a vizet.

De nézzük röviden, mi is az apartheid! Afrikánsz eredetű szó, mely elkülönítést jelent (a faji elkülönítés politikája). Az első apartheid törvény 1685-ben született, amikor a fehér faj tisztaságának megőrzésére megtiltották a fehérek és feketék közötti házasságot. Persze ekkorra már a félvérek egész generációja nőtt fel, hiszen elég sok idő eltelt a partraszállástól.

Így semmisítik meg a hulladékot, a szemetet.

De folytassuk a témát! 1949: törvényben tiltják meg a vegyesházasságot, 1950-ben kimondják, hogy fehérnek nyilvánított körzetekbe és városokba csak azok a feketék léphetnek be, akiknek ott van a munkahelyük. Fehér és fekete nem járhat egy iskolába, nem ülhet azonos autóbuszra vagy más közlekedési eszközre. És ezek csak a főbb rendelkezések voltak!

Az erkölcstelenségi törvény megtiltja fehérek és feketék között a szexuális kapcsolatot. E téren sok visszaélés történt. Volt aki feljelentette férfi haragosát azzal, hogy fekete nővel látta. Elég volt egy rendőr tanút szerezni, és a megvádolt emberre börtönbüntetést szabtak ki. A személyi igazolványban négy kategória volt: fehér, fekete, színes és ázsiai.

Ezt a dekoratív táncosnőt vajon melyik kategóriába sorolták?

És mikor szűnt meg ez a gyalázatos rendszer? 1990-ben, a 27 évig börtönben tartott fekete harcost, Mandelát szabadon engedték; 1991-ben megkezdődött az apartheid politikai felszámolása; 1994-ben pedig szabad választások eredményeképpen Mandelát - aki a szabadság és egyenlőség szimbólumává nőtt - elnökké választották.

A fekete negyedben tett látogatásom végén megpihenek egy sovetoi vendéglő teraszán.

Dél-Afrika II/4. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/4.

Csinos ruhája van a hölgyeknek. De mit kell tudni az őslakosság házassági szokásairól? Máig is kötelező szokás, hogy a házasodni vágyó férfinek meg kell váltania a hajadont. A család elveszíti egy munkaerejét, tehát a leány felnevelési költségeit meg kell téríteni. Régen szarvasmarhát kellett adni váltságként, utóbb inkább pénzt, és ez a lobo. De a lobo mára már inkább jelképessé vált, a házasulandó ifjú komoly szándékának a jele a megfelelő anyagi helyzetének a bizonyítása.

Csaknem 40 fokos a hőség. Jólesik a víz mellett hűsölni az árnyékban.

Most meghívom tisztelt Olvasóimat Johannesburg fekete ikervárosába, Soveto-ba, mely az 1950-es években alakult ki az apartheid-rendszer politikájának a következtében fekete lakossággal. A város 26 kerületből áll, mely lakosságában fellelhetjük az összes dél-afrikai törzs képviselőjét. A vezetőnk felhívja a figyelmet, hogy itt a fehérek látogatása nem veszélytelen. Néhányan így is vállaljuk.

Tudni kell, hogy 1976. június 16-án itt tört ki a feketék legnagyobb lázadása az apartheid ellen. Ekkor lázadtak fel a diákok, mikor elrendelték, hogy afrikánszul kell tanulni a tárgyakat a saját nyelvük helyett.
Megemlítem, hogy Soveto lakossága 4 és fél millió, mely látni fogjuk, hogy milyen nyomorban tengeti az életét. De bizony nem minden fekete nyomorog, mert a város szélén hatalmas palotákat csodálhattunk meg, ahol a gazdag feketék élnek. Horribile dictu közöttük 28 milliomost tartanak nyilván.

Utcarészlet Soveto-ban. Tehát a város diákjai fellázadtak, mert kötelezővé akarták tenni az afrikánsz nyelven történő oktatást. Két hétig megszállva tartották az iskolákat, és kövekkel zúzták be az arra haladó fehérek autóit. A többszáz kirendelt rendőrt kőzáporral fogadták, azok pedig a fegyverüket használták. Az első összecsapásnál 6 diák meghalt, 33 megsebesült.

Dél-Afrika II/3. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/3.

Ellátogatunk egy hagyományos gyógyszertárba, ahol a vezető barátságosan kalauzol bennünket, és azt is megengedi, hogy fényképezzünk.

Óriási a készlet a gyógyszer-alapanyagokból. A polcokon milliónyi üveg, különféle konzisztenciájú kenőcsökkel, folyadékokkal, porokkal megtöltve. A falakon különféle bőrök, de még egy lebőrözött és kiszárított majom teteme is függ a mennyezetről. Ez mind alapanyag, mindből medicina készül: olyan arányban és mennyiségben keverve, porítva, elegyítve ahogy az gyógyító hatású lesz a páciens panaszára, amivel jelentkezik.

Igaz, hogy mérleget nem láttam, de egy vásárló kiszolgálását igen. Nem értettem, hogy milyen betegséget mondott, de a patikárius 5 féle növényt vett ki a zsákokból, 5 csomót készített belőlük, szemmértékre látszatra egyformákat, majd tasakba zárta és odaadta az atyafinak. A beszélgetést nem értettem, de gondolom, hogy a használatát ismertette. Ide nem kellett orvosi recept, mint a vezető mondta, a patikaszer az ősök tapasztalata szerinti természetgyógyszer.

Ezúttal a segéd porrá töri az alapanyagot, mely mint látjuk óriási választékban található a különféle rekeszekben. Még állati szarvat is láttam itt.

Rekkenő a hőség, főként az árkádok alatt ülve árusítják az ínycsiklandó egzotikus gyümölcsöket, a friss zöldségeket. Igazán bőséges a vidéki felhozatal.

Sosem tudjuk meg, hogy mi minden volt ezekben az edényekben, zsákokban. Egy biztos, hogy fergeteges volt a kínálat.

Egy indiai üzlet. Az 1900-as évek elején már 133 ezer indiai tartózkodott Dél-Afrikában. 1920-ban a kormány sikertelen kísérletet tett a hazatelepítésükre. Az apartheid-törvények bevezetésekor a faji elkülönítés rájuk is vonatkozott.

Dél-Afrika II/2. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/2.

Durban az ország legnagyobb városa, 1200000 lakossal. Dél-Afrika legnagyobb tengeri kapuja. Rengeteg hajó látogatja a kikötőjét, több tízezer tonnásak is. Gépgyárak, cukorgyárak, hajójavító üzemek mellett a partszakasza a fürdőzők paradicsoma. A tengerparton modern szállodasor várja a vendégeket, amit sokan a világhírű riói Copacabanához hasonlítanak.

A város közepén áll a díszes óratorony annak emlékére, hogy a hollandok partra szálltak a földrészen. Jó tájékozódási pont volt a városi sétálgatásaink során.

És íme a nagyváros gyomra: a Viktória áruház vásárcsarnok és piac. És a mi megmentőnk! Hogy miért? Sajnos út közben elveszett a csomagunk. Ez azt jelenti, hogy otthonról a hideg télből jó meleg holmiban utaztunk ide, errefelé pedig 30-40 fokos hőség fogadott. A könnyű ruháink összepakolva a táskában voltak... immár a ferihegyi tolvajok birtokában. A könyörtelen melegben a kegyetlenül vastag ruházatunkat csak itt sikerült levedlenünk, és nyári holmit vásárolni. Bizony megváltás volt számunkra.

Jelentős számú indiai vendégmunkás dolgozik az országban, akik főként muszlimok. A legnagyobb és legjelentősebb imaházuk a Juma mecset, melybe mi is belátogatunk.

Ellátogatunk egy hagyományos gyógyszertárba, ahol a vezető barátságosan vezet, és azt is megengedi, hogy fényképezzünk...

Dél-Afrika II/1. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK II/1.

Krüger elnök szobra.

És ki volt Paulus Krüger? 1883-ban ő lett a Dél-afrikai Köztársaság elnöke, egy kitűnő hadvezér és államférfi, akit több ízben is elnökké választottak. Óriási népszerűségnek örvendett az országban. Bátor tettei eredményeként a búr háborúkban mind magasabb katonai rendfokozatot ért el, mígnem elnökké választották.

Amíg megtekintjük az elnök házát,

feltétlenül szólnunk kell ennek a nagyszerű embernek az életéről, akiről számos középületet és parkot neveztek el, és azok ma is ilyen néven látogathatók. Krüger az arany felfedezését a búrokra mért istencsapásnak nevezte, és elnöksége alatt mindössze háromszor látogatott el a bányászok városába. A szóbeszéd szerint egyik alkalommal a bűnös városban úgy kezdte a szónoki beszédét: "Kedves Polgárok, barátok, gyilkosok, tolvajok és rablók!" - bizonyára az aranyásók válogatott társaságára gondolt. Krüger nem is adott szavazati jogot az idegeneknek.

Megpihenünk a Krüger múzeum bejáratánál.

Nevezett hazafi kiemelkedő sikereket ért el az őslakók elleni hadjáratokban és az angolok ellen viselt háborúkban is. Leverte az uitlanderek zendülését.

Mi is lerójuk a tiszteletünket a hős búr katonák emlékműve előtt.

Amint arról írásunk első részében beszámoltunk, 1900-ban az angolok a Kanadában és Ausztráliában toborzott segédcsapatok segítségével legyőzték a búrokat. Azt is olvashattuk, hogy az angolok kegyetlen megtorlást alkalmaztak és koncentrációs táborokba zárták a búr asszonyok és gyermekek százezreit, ahol tömegesen pusztultak el a védtelen foglyok. Nos, a vesztes háború után Krüger összetörten és betegen menekült Mozambikba, ahonnan egy holland hadihajó szállította Európába. 4 évvel később Svájcban halt meg. Az angol-búr háborúk eseményeit befejezve nem volna igazságos, ha elhallgatnánk a tényt, hogy bizony a búrok maguk is a szenvedések özönét zúdították az őslakosságra.

Kapott leveleket

K. McEntee, DVM
DEPARTMENT OF LARGE ANIMAL MEDICINE, OBSTETRICS, & SURGERY
NEW YORK STATE VETERINARY COLLEGE
AT CORNELL UNIVERSITY
ITHACA, NEW YORK 14850 U.S.A.
======================================================

Dear Dr. Radnai:

I have read with interest your article entitled
Reproductive consequences of feeding Fusarium infested corn in two pig farms
published in Hungarian Vet. J. 29:539, 1974.

Will you please send me a reprint for my files?

Sincerely yours,
K McEntee

Kapott leveleket

Dr. rer. nat. Heiko Meyer
Dipl. Biologe
_____________________

Sehr geehrter Herr,
Dear Sir,
Monsieur,

Ich bitte höflichst um Übersendung eines Sonderdruckes Ihrer Arbeit:
I should greatly appreciate a reprint of your article entitled:
Je vous serais trés obligé de bien vouloir m'envoyer un tiré á part de votre article:

Reproductive consequences of feeding Fusarium infested corn in two pig farms
Magyar Allatorvosok Lapja (Hungar.Vet.J. 29/8, 539- /1974)

Mit bestem Dank im voraus verbleibe ich
Thank you in aticipation for your courtesy.
Veuillez agréer, Monsieur, l'expression de mes sentiments les plus distingués.

Ihr sehr ergebener
Yours very truly

Heiko Meyer

Szabadulásom a pokolból 2.

SZABADULÁSOM A POKOLBÓL 2.

A fogolytábor kétszárnyú kapuját kitárták, a figyelő tornyokból komótosan lemásztak a géppisztolyos orosz őrök. Aki megkapta a szabaduló levelét - bár eddig fegyelmezett ötös sorokban álltunk - kimehetett a kapun. A bennem feltoluló érzéseket nem lehet leírni, megfogalmazni.
Nem messze a kaputól le kellett ülnöm egy fatönkre, mert ezen a napon csak reggel kaptunk egy híg lucernalevest és kegyetlenül korgott a gyomrom. A keservesen megspórolt egyik szelet kenyeret meg néhány szem kockacukrot már szabad emberként elfogyasztottam, közben néztem a kapun át kifelé szállingózó szabadon engedett fogolytársaimat, amint kijöttek a táborból: sántán, soványan, kopottan, elesetten. És egyszeriben olyan mélyről törő zokogás vett erőt rajtam, aminek az okát nem tudtam megmagyarázni. Hosszú idő után a szabadság már hihetetlen ellenállhatatlan fensége, a Szibériától való rettegés feloldódása, a hazatérés megvalósíthatóságának öröme egyszerre ötvöződött bennem egy sokkszerű de mégis nagyszerű szindrómában.
Hamarosan megindultam az állomás felé. Minden vagyonom a vállamon átvetett ócska kenyérzsák volt, benne a csajkám és a vízzel telt kulacs és még egy-két szelet fekete kenyér, no meg néhány szem szerfelett féltett, keservesen összespórolt kockacukor. Két dolog biztos: egyik, hogy nem kellett súlyos csomagot cipelnem, a másik pedig, hogy nem volt félnivalóm attól, hogy az oroszok - mint eddig már többször - bármit is zabráljanak tőlem.
Az állomáson kétségbeesetten járkáltam le-föl a vasúti kocsik mellett, hogy felszállhassak a vonatra. Sajnos nemcsak a lépcsőkön, de a vonat tetején is voltak már néhányan. Akkoriban ez az utazási mód nem ment ritkaságszámba.
Amint járkálok, keresgélek, az egyik ablakból kiszól egy asszonyság:
- Talán a fogolytáborból jössz, kiskatona?
- Hazautaznék, de úgy látom, hogy egy talpalatnyi hely sincs a vonaton!
- Semmi baj - mondta mosolygósan a kedves, termetes asszony - add a kezed, majd felhúzunk az ablakon át!
Igen ám, de olyan gyenge voltam, hogy nem ment a dolog. Éppen ekkor ért oda egy vasutas, aki a vagonok kerekeit krampácsolta. Odaszólt, hogy rögtön jön segíteni. Úgy is lett. Ő feltolt, két asszonyság meg behúzott az ablakon át. Kimondhatatlanul hálás voltam nekik! Csak arra kellett vigyáznom, hogy bele ne lépjek a két széles kosárba, mely tele volt tojással, amit a piacra vittek.
Valamiféle felszabadító érzés volt, hogy végre civilekkel, mégpedig ilyen kedves, mosolygós asszonyokkal beszélgethettem. Csontbőrré soványodva még ifjabbnak, gyerekesebbnek látszottam, mint aminő valójában is voltam. Megkérdezték hát, hogy ilyen fiatalon, majdnem kölyökként hogyan lettem katona. Merre jártam, hová megyek? Elmondtam, hogy leventeként kerültem Németországba, azután katonaruhát húztak rám meg a haszontalan katonai drillt, majd pedig - ahogy az orosz táborparancsnok többször is hangoztatta beszédeiben - a felszabadító orosz hadsereg védelme alá, végül pedig fogolytáborba kerültem. Innen társaim nagy részét Oroszországba vitték, hogy - amint mondták - amit a magyar katonák ott szétromboltak, újjáépítsék...
Csak a fejüket csóválták megértően.

Szabadulásom a pokolból 1.

SZABADULÁSOM A POKOLBÓL 1.

Sikerült a Naplómat odaadni Horváthnénak, aki megígérte, hogy a levelemmel együtt eljuttatja a szüleimnek. Ezt követően a továbbiakban semmit nem kaptam otthonról és többet senki nem is keresett.
A táborban tovább folyt a már elmondott élet azzal a különbséggel, hogy most már nem titkolták, hogy Oroszországba visznek bennünket. A táborban levő német foglyok szerint Szibériába! És újjáépíteni mindazt, amit - ahogy a táborparancsnokom, az orosz kapitány mondta - a behatoló agresszív csapatok elpusztítottak. Szinte mindenki letargiába esett, agyon sújtott a kilátástalan jövő. A kapitány igyekezett meggyőzni, hogy bizony ez így igazságos...
A hasmenés és a kegyetlen körülmények miatt (itt az élelmezésre, a higiéniai körülményekre, a tisztálkodás hiányosságaira, az orvosi ellátás teljes hiányára, a gyógyszerhiányra stb. gondolok) sokan meghaltak. Őket valahova kivitték a táborból.
Nagyon el vagyunk keseredve és állandóan csak azon gyötrődünk, hogy miért is nem mentünk egy kicsivel tovább, a néhány km-re fekvő Linzbe, ahol az amerikai megszállás történt! Igaz, hogy a mi tanyánkat is az amerikaiak foglalták el, de mint ahogy itt a táborban mesélik, valamiféle megegyezés folytán ezt a területet átadták az orosznak. Mi pedig hittünk a propagandának, hogy papírt kapunk, és azzal megyünk haza! És besétáltunk az orosz csapdába! Hát, ezért tényleg érdemes volt otthonról eljönni. Otthon még lehetőség lett volna akár elbújni is előlük. Itt azonban még egy Kálváriát is át kellett előbb szenvedni és azután önként odasétálni. Őrjítő gondolat!
Egyik nap megint nagytakarítást kellett végezni azzal, hogy valami bizottságféle jön. Hát jött is három orosz tiszt. Egyesével kellett eléjük vonulni, mindenkinek megtapogatták a bicepszét meg a combizmait, ki kellett nyitnunk a szánkat és megnézték a fogainkat. Mint a vásáron a lovaknak. Aztán csak annyit mondtak: "odin, dva..." egyes, kettes.
Az asztalnál ülő magyar katonaruhában levő ruszin tolmács pedig felírta mindenkinek a nevét, lakhelyét és osztályzatát. Más adat nem kellett nekik. A kettesbe kerültek a csontbőrré lesoványodottak - mint például én is -, a púposok, a sánták, a fogatlanok. Egyelőre nem tudtuk, hogy az osztályzat gyakorlatilag mit fog eredményezni. Néhány nap múlva azonban felsorakoztatták a tábort: akik egyes osztályzatot kaptak, azoknak össze kellett szedni a cókmókjukat és néhány óra múlva most már csak őket állították ötös sorokba.
Ekkor már nem titkolták, hogy a vasútra mennek és bevagonírozzák őket! Mennek Oroszországba. De mi lesz velünk? Mindez augusztus 16-án történt. Mi még mindig nem tudtuk, hogy mi történik velünk, de a ruszin tolmácsok - akik egyébként igen nagy urak voltak a táborban - kiszivárogtatták, hogy a táborokat fel kell oszlatni a kormányközi megegyezés szerint, velünk invalidusokkal pedig Oroszországban nem sok mindent tudnak kezdeni, valószínűleg hazamegyünk. Mindenkiben felcsillant egy kis remény, de ez már annyiszor elhangzott itt, már annyiszor becsaptak, hogy egyszerűen nem tudtunk hinni semmiben.
Augusztus 22-én azonban a reggeli után felsorakoztattak bennünket ötös sorokba, mindenkinek magához kellett vennie a kevéske motyóját. Semmiféle egyéb tájékoztatás nem történt. De mégsem úgy volt minden, mint az előző csoportban, mert hoztak egy hosszú asztalt, amelynél ült néhány orosz tiszt és egy civil ember, aki magyarul beszélt.
Ekkor az asztal elé állt a parancsnok, és a ruszin tolmács segítségével szólt hozzánk néhány mondatot. Nem sokat, de számunkra a mennyországot jelentette. Így kezdte: "Elvtársak!", majd folytatta: "A jóságos Sztálin generalisszimusz úgy döntött, hogy visszaadja önöknek a szabadságot és mindenki visszatérhet az otthonába! Mindenki szabaduló levelet kap, önöket sem a magyar, sem az orosz hatóság nem tartóztathatja fel, a menlevél a vonatra jegyként is szolgál. Köszönetül pedig kiáltsuk háromszor, hogy éljen Sztálin elvtárs!"
Akkorát kiáltottunk, hogy talán még odahaza is meghallották. Ezután most már név szerint egyenként odahívtak az asztalhoz és megkaptuk a szabaduló levelet, névsorban. Az irat egyik oldala magyarul, a másik oroszul volt írva. Én a névsor vége felé voltam, a szabaduló levelem a 386-os számot viselte. Ezek szerint a több ezres létszámból nem nagyon sokunkat ért a szerencse.
Átvetettem a vállamon a kenyérzsákomat, amiben volt két szelet kenyér meg néhány szem kockacukor, amit megspóroltam, a kulacsom vízzel meg a csajkám. Ez volt az egész cókmókom, amivel igen gyenge lábon, de hihetetlen örömmel mentem ki a most már tágra nyitott kapun át az állomás felé. Ez azonban egy másik történet.

Kapott leveleket

L. B. Bullerman
FOOD SCIENCE AND TECHNOLOGY DEPARTMENT
Institute of Agriculture and Natural Resources
University of Nebraska, Lincoln, Nebraska 68583
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _

Date Oct. 14. 1976

Dear Sir

I shall appreciate receiving 1 reprint of the article:
Mass incidence of a disease in foals following feeding of barleystraw contaminated with fungi. Magyar Állatorvosok Lapja 31 (4), 345, 1976

Thank you very much for your courtesy,

Very truly yours,
L. B. Bullerman, Ph.D.

Kapott leveleket

LABORATOIRE DE PATHOLOGIE ANIMALE
MISISTÉRE DE L'AGRICULTURE
4260, BOUL. BOURQUE
ROCK FOREST, QUE.
CANADA
JOB 2JO

________________________________________________

Si disponible, j'apprécierais recevoir 1 copie de:
If available, I would appreciate receiving 1 copy of:

Reproductive consequences of feeding Fusarium infested corn on two pig farms.

Avec remerciements,

Sincerely yours,

R. Bellavance

SIGNATURE

Dél-Afrika I/4. (Az utazó)

DÉL-AFRIKAI KÉPESLAPOK I/4.

Óriási a féldrágakő-választék, ami az itteni bányákból származik. A magyar csapat mohó lendülettel válogatja a szebbnél szebb kövecskéket.

Elmegyünk a krokodilfarmra. Honleányaink nem tudnak betelni a valódi krokodilbőrből készült cipők és táskák óriási kínálatából a szaküzletben. Mindenki vásárolt legalább egy táskát, amit nemcsak eredeti és kitűnő minőségben lehetett kapni, de jóval olcsóbban is mint idehaza.

Most pedig látogassunk el a dél-afrikai pihenő paradicsomba, Sun Citybe, amit egy kopár vidéken egy amerikai milliomos hozott létre! Ez egy 25 hektáron elterülő mesebeli város a fantasztikus paradicsomban.
A legenda szerint 1000 évvel ezelőtt egy nagyon tehetséges és művelt népcsoport létesített itt akkori mércével mérve egy csodálatos várost, egy földi paradicsomot! A sors azonban másként döntött, mert egy napon váratlanul kitört a tűzhányó, és forró lávával öntötte el az egész környéket. Könyörtelenül elpusztított mindent. Amikor a láva kihűlt, mindent betakart és kopárrá változtatott. És a város végleg elveszett. Vagy mégsem?
Mégsem, mert egy amerikai milliárdos 1990-ben újjávarázsolta az eltűnt édenkertet! 5000 munkás 19 hónap alatt építette fel ezt a káprázatos birodalmat.
Hatalmas luxusszállodák, golfpályák, kaszinók létesültek.
Óriási kőtömbökből kifaragott állatfigurák és élő állatok népesítették be ezt a csodavárost. Mint valami 1000 karú Síva trónol egy szürke kőtömbön a majomkirály. Megpihenek a "védelmében".

A barlang mélyén lángoló örök tüzet pedig a 18 m hosszú és 8 m magas leopárd őrzi hatalmas mancsaival.

A Carlton hotel tornya 50 m magas, melyből nagyszerű kilátás nyílt messze távolra. Alatta egy ötcsillagos szálloda, az alsó szinteken pedig 170 elit üzlet óriási árukínálattal. Itt csak végigsétálunk, mert ezeket az árakat nem a mi pénztárcánkhoz szabták.

Elfáradtunk a sok-sok látnivalótól, élménytől. Besétálunk a kopár vidéken létrehozott és teljesen valódivá varázsolt dzsungelbe. Leülünk egy padra: hallgatjuk a mesterséges vízesés nyugtató csobogását, az idetelepedett és már itt költő megannyi madár nagyszerű trillázását. És azon gondolkozunk, hogy a kietlen vidéken miként is tudtak egy ilyen teljesen valós és csodálatos világot megteremteni. Hát ezt teszi a tudás, a modern technika és nem utolsósorban a dollármilliárdok!

Most pedig a sok érdekes vagy éppenséggel keserű történet után pihenésképpen nézzünk meg néhány bélyeget ebből a csodálatos országból!