(Az eredeti napló szó szerinti közlésével bepillantást nyerhetünk - egy 17 éves levente-fiú átélt története útján - a háború végső szakaszában Németországba hurcolt levente-ifjúság mindennapjaiba, gyötrelmeibe, kilátástalanságba és végül a Szovjet paradicsomba irányításába! És mindezt valóságosan és nem az utókor szájíze szerint, kozmetikázva.)
Bécs, 1945. márc. 5.
Rendszeresen a bécsi pályaudvar javítására vonul ki a zászlóaljunk. Ha este nem dobálják ki a bakancsot a tisztes urak, vagy éjszaka nem csinálnak riadót, ami lassan napirenddé válik (senki sem tudja, hogy erre mi szükség).
A napirend az alábbi:
- ébresztő reggel 1/2 6 órakor,
- reggeli 6 órakor,
- 1/2 7 órakor munkára indul a csapat.
- Most már kapunk ebédet, ami 12 órakor van,
- egyórás déli szünet következik,
- majd tovább folyik a munka 1/2 5 óráig.
- Takarodó este 8 órakor.
Így védi a hazájából parancsra elűzött magyar ifjúság a magyar szent határokat a bécsi pályaudvaron - a romok eltakarításával! Kitartás! Éljen Szálasi!
Stockerau, 1945. márc. 8.
Parancs jött, hogy minden századból 4 diák Stockerauba megy. Engem is napiparancsba tettek, indulásra. Hogy miért? Senki sem tudja.
Indul a gyalog-menet, most Bécs érintetlen részén vonulunk át, már ahol nem bombáztak. Micsoda fenséges, gyönyörű ez a város! Vonatra szállunk. A vonatból is gyönyörködhetünk a fenséges panorámában. Háttérben az öreg Alpok elegánsan kiemelkedő havas hegycsúcsaival. Minden hegyen hatalmas, helyesebben hegyoldalon hatalmas szállodák, a hegyekben mindenfelé autóutak vezettek. A hegyek lábánál óriási füves térségek, talán legelők terültek el, melyek kissé feljebb hatalmas fenyőerdőkben folytatódtak. Közben kisebb-nagyobb falvak bukkantak elő, sokszor kéttornyú templomocskákkal. Még a vonatból is feledhetetlen élményt nyújtott az Alpok világa.
Leszállás után bekutyagoltunk a baraktáborba. Nagyon kellemetlenül vágta az arcunkat az éles alpesi szél, de még kellemetlenebb volt, amikor közben légiriadó ért. Még az életemet is meguntam, amikor kb. 4 órát kellett emiatt az erdőben eltölteni. Ahogy megérkeztünk a táborba, még egy óra sem telt el, máris őrségbe lettem beosztva. Hát ezért kellett elhozni 15 tanult vagy tanuló fiatalembert? Négy napot vacogtunk, dideregtünk a hatalmas fenyőerdőben.
Stockerau, 1945. márc. 9.
Metsző szél süvölt végig az erdő hatalmas egyenes fenyőfái között. Metsző éles szél. Légiriadó van, itt kint kell tartózkodni. Itt ülök egy fatönkön. Gyomor- és hasgörcseim vannak. Szörnyen szenvedek. Semmit nem emészt meg a gyomrom! Olyan vagyok már, mint a csontváz, mint a halál. Hej Apám, Apám, miért is váltunk el egymástól... Állandóan álmos, gyenge vagyok és szédülök. Igen rossz a közérzetem... Közölte a főhadnagy úr, hogy megkaptuk a karpaszományt... Hogy ez mit jelent? Semmit... Fogsz te még sírni, ahol senki sem lát - szokta apám mondani. Ki hitte volna, hogy igaza lesz... Itt egyébként az volt a dolgunk, hogy géppuska-fészkeket ástunk. Már azt hittem elpusztulok, de az őrvezető úr keményen hajtott betegen a számomra egyébként is nagyon szokatlan munkára. Itt nincs apelláta, itt nincs orvos, nincs gyógyszer, itt egy ember élete annyi, mint egy légyé, vagy még annyi sem.
A napirend az alábbi:
- ébresztő reggel 1/2 6 órakor,
- reggeli 6 órakor,
- 1/2 7 órakor munkára indul a csapat.
- Most már kapunk ebédet, ami 12 órakor van,
- egyórás déli szünet következik,
- majd tovább folyik a munka 1/2 5 óráig.
- Takarodó este 8 órakor.
Így védi a hazájából parancsra elűzött magyar ifjúság a magyar szent határokat a bécsi pályaudvaron - a romok eltakarításával! Kitartás! Éljen Szálasi!
Stockerau, 1945. márc. 8.
Parancs jött, hogy minden századból 4 diák Stockerauba megy. Engem is napiparancsba tettek, indulásra. Hogy miért? Senki sem tudja.
Indul a gyalog-menet, most Bécs érintetlen részén vonulunk át, már ahol nem bombáztak. Micsoda fenséges, gyönyörű ez a város! Vonatra szállunk. A vonatból is gyönyörködhetünk a fenséges panorámában. Háttérben az öreg Alpok elegánsan kiemelkedő havas hegycsúcsaival. Minden hegyen hatalmas, helyesebben hegyoldalon hatalmas szállodák, a hegyekben mindenfelé autóutak vezettek. A hegyek lábánál óriási füves térségek, talán legelők terültek el, melyek kissé feljebb hatalmas fenyőerdőkben folytatódtak. Közben kisebb-nagyobb falvak bukkantak elő, sokszor kéttornyú templomocskákkal. Még a vonatból is feledhetetlen élményt nyújtott az Alpok világa.
Leszállás után bekutyagoltunk a baraktáborba. Nagyon kellemetlenül vágta az arcunkat az éles alpesi szél, de még kellemetlenebb volt, amikor közben légiriadó ért. Még az életemet is meguntam, amikor kb. 4 órát kellett emiatt az erdőben eltölteni. Ahogy megérkeztünk a táborba, még egy óra sem telt el, máris őrségbe lettem beosztva. Hát ezért kellett elhozni 15 tanult vagy tanuló fiatalembert? Négy napot vacogtunk, dideregtünk a hatalmas fenyőerdőben.
Stockerau, 1945. márc. 9.
Metsző szél süvölt végig az erdő hatalmas egyenes fenyőfái között. Metsző éles szél. Légiriadó van, itt kint kell tartózkodni. Itt ülök egy fatönkön. Gyomor- és hasgörcseim vannak. Szörnyen szenvedek. Semmit nem emészt meg a gyomrom! Olyan vagyok már, mint a csontváz, mint a halál. Hej Apám, Apám, miért is váltunk el egymástól... Állandóan álmos, gyenge vagyok és szédülök. Igen rossz a közérzetem... Közölte a főhadnagy úr, hogy megkaptuk a karpaszományt... Hogy ez mit jelent? Semmit... Fogsz te még sírni, ahol senki sem lát - szokta apám mondani. Ki hitte volna, hogy igaza lesz... Itt egyébként az volt a dolgunk, hogy géppuska-fészkeket ástunk. Már azt hittem elpusztulok, de az őrvezető úr keményen hajtott betegen a számomra egyébként is nagyon szokatlan munkára. Itt nincs apelláta, itt nincs orvos, nincs gyógyszer, itt egy ember élete annyi, mint egy légyé, vagy még annyi sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése