2010. július 6., kedd

Kína II/1a

KÉPES NAPOK KÍNÁBAN (II/1a)
Peking





Városlátogatásunk során az első utunk Peking hagyományos központjához, a Mennyei Nyugalom kapujának teréhez, a híres majd utóbb hírhedtté vált Tienanmen térre vezetett. Itt mindig nagy a forgalom, az emberek itt sétálnak, pihennek, találkozgatnak, pletykálkodnak. Ez a világ legtágasabb tere, 40 hektár a területe és nemcsak az ünnepségeket tartják e helyen és a felvonulásokat, de a legnagyobb tömegmegmozdulásokat is.





Itt kiáltották ki 1949-ben a Kínai Népköztársaságot, de itt tiltakoztak 1919-ben a verszáji béke ellen, de itt voltak ugyancsak a legnagyobb megmozdulások a kulturális forradalom mellett - majd ellene is. Utóbb itt zajlott le a vérbefojtott diáktüntetés, amikor tankokkal tiporták agyon a tüntetőket.





A császárvárost valamikor falak vették körül, ahová közember nem léphetett be. Hatalmas bronzoroszlán őrzi a bejáratot. A paloták építését, mely a legnagyobb kínai stílusú építészeti együttes, 1408-ban kezdték építeni, és 14 év alatt el is készült. 9000 helyiség van bennük.





Szintén itt található az Össz-szövetségi Népi Gyűlés épülete. A hatalmas épülettömb valójában a parlament, melynek 1226 küldötte van.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése