Malajzia II/1c

JÁRT MÁR SZANDOKÁN HAZÁJÁBAN, MALÁJFÖLDÖN? LEGYEN AZ ÚTITÁRSAM! (II/1c)
Egy maláj településen

A küszöbön tevékenykedő atyafitól megkérdezzük, hogy honnan szerzik be itt kőkorszakbeli életmódjukat folytatva a rajtuk levő nem éppen a természetes állatbőrből készült ruhaneműt. Közlékenyen tájékoztat, hogy időnként lemennek a legközelebbi útra, ahol a kamionosokkal cserekereskedelmet folytatnak. Azok ruhaneműt és különböző használati eszközöket és élelmet hoznak, ők pedig gyümölcsfélét visznek érte.

Belépünk a szobába, amelynek a berendezése nagyon egyszerű. Azt hiszem, ezt nem kell kommentálni...

Amíg beszélgetünk, a ház asszonya tőlünk távolra elment, leült, s csak onnan figyelte a bemutatót és a társalgásunkat. Maláj kísérőnknek feltesszük a kérdést, hogy miért nem hívja ide. Az őslakosoknál ez a (t)rend, mondja: itt a nő bizony csak másodrendű lény. A férfi pedig felsőbbrendű. Elmond néhány ősi szabályt. Az asszonyoknak néhány lépéssel a férjük mögött kell menni és adott esetben cipelni a nehezebb terheket. Étkezésnél a férjnek tálalnak először, ő kapja a legjobb és legnagyobb falatokat. Ha a férfiak beszélnek, a nők pisszenés nélkül hallgatják és lesütik a szemüket. Lesniök kell és tiszteletben tartani a férfiak kívánságát. Még az anyák is megkülönböztetett tisztelettel viseltetnek a fiúgyermekeik iránt. Ha például egy kisfiú nem fogad szót, anyja béketűrően győzködi, amíg meg nem egyeznek. És mi történik akkor, ha nevezetesen a fiú mérgében megüti az anyját? Az elnéző mosollyal védi magát - mondja vezetőnk -, mert úgy tartják, hogy az ősei szelleme született újjá a gyermekben. És még itt is a férfiaké az előny!
Az elmondottak hallatán honleányaink nagyon felháborodtak, mi férfiak, immár valóságosan a "természet koronáinak" érezve magunkat pedig legszívesebben odahívtuk volna a maláj asszonyt, de amikor felvetettük vezetőnknek a dolgot, hevesen tiltakozott mondván, hogy bármennyire is jámbor ember a vedéglátónk, ez itt szentségtörés volna. Az ősi szokás még mindig törvény itt a dzsungelben!