2010. november 17., szerda

Malajzia V/1b

JÁRT MÁR SZANDOKÁN HAZÁJÁBAN, MALÁJFÖLDÖN? LEGYEN AZ ÚTITÁRSAM! (V/1b)
Malakka



A malakkai szultánság maláj dinasztia, amely a fontos kereskedelmi csomópont Malakka és a hozzátartozó területek felett uralkodott. Nevéhez főződik a maláj történelem aranykora. A kitűnő természetes kikötőjű Malakka fennhatósága alatt tartotta az India és Kína közötti fő tengeri útvonalat. E fontos átjáró sok-sok véres csata, háború színtere volt. A malakkai erőd 1818-ban épült, 1957-ig az angolok birtokolták és laktanyának használták. A függetlenség óta nincsen benne katonaság, csak pusztul az épület. Kár érte.





Az ágyú ma már csak illusztráció: mementó! Pedig előbb a malakkai szorost védő erődnek - mely számos csata színhelye volt - ugyancsak komoly katonai szerepe volt.





És kit ábrázol ez a szobor az erőd bejáratánál? Ő egy hittérítő orvos, akinek az emléke még ma is nagy becsben áll. Mint láthatjuk, még mostanság is minden nap friss virággal koszorúzzák.





A halászok meghozzák az apró halakat, melyeket még a hajón megfőznek, majd megszárítanak és így árusítják.





És az üzletekben jó pénzért árusítják, zsákokban tárolva a tápláló élelmet.





Nagyon nagy a hőség! A kapualjakban friss hűsítőket is lehet kapni. Az ízletes déligyümölcsöt a szemed előtt préselik, az illata ínycsiklandó. Mohón fogyasztjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése