2010. november 9., kedd

Malajzia IV/1a

JÁRT MÁR SZANDOKÁN HAZÁJÁBAN, MALÁJFÖLDÖN? LEGYEN AZ ÚTITÁRSAM! (IV/1a)
Perak - Langkavi




Perakban elmentünk egy üveggyárba. Nemcsak a csodálatosan szép termékek előállítását, az üvegfúvás bonyolult folyamatát tekinthettük meg, de utána az előállított remekekben is gyönyörködhettünk, akár vásárolhattunk volna is azokból, azonban olyan borsos ára volt, hogy csak képeken, fotókon tudtam belőlük hazahozni. Óntárgyakat is lehetett itt kapni, tudvalevő ugyanis, hogy Malajzia a világ leggazdagabb óntermelői közé tartozik. Nyersanyagokban bőven gazdag ország, mert vannak jelentős bauxit-, rézérc- és vasércbányái a kőolajipara pedig az exportbevételeinek több mint egyötödét adja.





Langkaviban egy emlékparkba, búcsújáróhelyre megyünk, nevezetesen arra, amely a szentként tisztelt Masuli hercegnő tiszteletére, emlékére épült. Arra a helyre, ahol a hercegnő öngyilkos lett: szíven szúrta magát. Már távolra kihallatszik a szent emberek egyhangú éneke, akik éjjel nappal felváltva őrzik a helyet és megállás nélkül szent nótákat kántálnak a koránból.





De mi is volt a szentté avatott hercegnő története? Elmondom. Szerették egymást egy férfival, akinek már volt felesége. Bár a muszlim ember második asszonyának elvehette volna, de ebbe az első neje nem egyezett bele. Férjhez ment tehát annak öccséhez. Amikor azonban gyereke született, a féltékeny sógornő azt állított, hogy nem is a férjétől van a gyereke. Ez pedig muszliméknál halálos vétek! És megbocsáthatatlan! Halálra ítélték, de a puskagolyó nem fogott rajta. A lövési sebekből vér helyett fehér folyadék szivárgott az ártatlanság jeleként. Bár a csoda (monda) őt igazolta, mégis a halálba menekült.





Most mi is láthatjuk a képmását, amint felbukkan abból a forrásból, ahol a halála előtt megmosta a haját halálára készülve. Aki merít a forrásból, mindig visszaemlékezik a csodás szigetre, Langkavira - mondja a fáma és a muszlimok meggyőződése.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése