EGYESÜLT ARAB EMIRÁTUSOK - 2005.
Utazunk!
2005. október 29-én, egy szép őszi napon az Egyesült Arab Emirátusokba indultunk. Első állomás: Dubai! Ukrán géppel utaztunk, már várt ránk a reptéren.
Ferihegyen szálltunk fel a gépre, ahol rengetegen vannak. Minden hely foglalt!
A kijevi repülőtéren töltöttünk 3 órát! A szegényes üzletben már csak euróért lehetett volna vásárolni - vámmentesen, csillagászati áron...
Végcél Dubai, a félszigetnek az Arábiai-öbölbe benyúló csücskén, Kijevtől 6 ezer kilométer és 7 óra repülés egy nagy Boing géppel. Kellemes volt, mert kevés utas lévén sikerült végigfeküdnöm egy üres hármas ülésen.
Kijevben felszálláskor még hűvös idő volt, amint azonban a dubai repülőtéren kiléptünk a gépből, megcsapott a hajnali levegő meleg, tiszta lehelete.
A négycsillagos Ibis hotelben szállásoltak el bennünket a VII. emeleten egy nem éppen tágas, zuhanyzós szobában. A nagy forróságból belépve a légkondis hideg helyiségbe annyira dideregtünk, hogy át kellett állítanunk a szerkezetet.
A szálló előtt sokszoros szökőkút frissítette a perzselő afrikai levegőt. Már felkelőben volt a nap (szobánk hatalmas, el nem függönyözhető ablakából kitekintve jól láttuk), amikor minden formaságot elintézve mi nyugovóra tértünk.
Rövid pihenő után a másik ablakon is kikukucskálva a két szálloda között előtűnt ez a hatalmas, 850 ezer lakosú, 4 ezer négyzetkilométer területen elterülő dúsgazdag város: Dubai. Ki hinne, hogy nem is olyan régen még egy végeláthatatlan, kietlen sivatag volt e hely, ahol ma a világ egyik legmodernebb és legdinamikusasabban fejlődő települése nőtt ki a kopár sivatagból. A tengernyúlvány 12 kilométer hosszan szeli ketté a várost, így az kiváló kereskedelmi kikötő, mely összekötő a távol-keleti és a nyugati országok között, ahol a nap 24 órájában folyik az olajipari és mezőgazdasági termékek ki- és berakodása.
200 évvel ezelőtt még csak egy kis beduin település volt 800 lakossal. Egy halászfalu, majd gyöngyhalászattal foglalkoztak. 1870-ben már a Perzsa-öböl legfontosabb kikötője. A 20. század elején az Arab-félsziget egyik legnagyobb bazárjáról híres, mely akkoriban 350 üzlettel várta a vásárlókat! 1930-ban már 20 ezer főt számlál, és 20 év múlva korszerűsítik a kikötőt. 1966-ban pedig jön az olaj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése