2012. december 4., kedd

Omán I/1

A SOKSZÍNŰ OMÁNI SZULTÁNSÁG
Dubaion át




2009. február 19-én egy szeles, hideg, havasesős napon indultunk Ferihegyről repülővel, hogy ízelítőt nyerjünk a sokszínű Ománi Szultánság életéből. Annyit tudtunk, hogy Omán területe 212 és fél ezer négyzetkilométer és a lakossága már több mint 2 millió fő.





Egy kétmotoros repülővel utaztunk Bécsbe alig két órán át, majd innen 8 és fél órás repülőút következett Dubaiba. Az óriási forgalmú repülőtéren vagyunk.





Megérkezésünk után sétát teszünk Dubaiban, mindenekelőtt lemegyünk a kikötőbe. Hatalmas hajók sorjáznak itt berakodásra vagy éppen kirakodásra várva, de személyhajókat is láttam közöttük.





A tengernyúlvány 12 kilométer hosszan szeli ketté a várost. Kiváló kereskedelmi kikötő ez, mely összekapcsolja a Távol-Kelet és a Nyugat országait. A nap 24 órájában folyik az olajipari és mezőgazdasági termékek ki- és berakodása.





Csónakba szállunk. Igaz, hogy Dubai északi és déli városrészét két impozáns híd és alagút is összeköti, de a két part között egész nap fürge vízitaxik, úgynevezett abrák is igénybe vehetők.





Ez a jármű már kifutott... Nagyon csendes a tenger. A vízről a város számos történelmi és modern látnivalóját megcsodálhatjuk.





Szállodánk és környezete rendkívül kultúrált és nagyon otthonos. Alig várjuk, hogy kicsit kipihenhessük magunkat!





Lakosztályunk.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése