2010. augusztus 22., vasárnap

Perzsia VI/4

Perzsiában jártunk (VI/4)
Városjárás




Menjünk el a Nagybazárba, mely 5 km hosszan húzódik. Több kapuja is van, és számos utca van odabent. Bizony nagyon vigyázni kellett, hogy ne tévedjünk el, mert ha eltévedünk az utcákban és egy másik kapun jutunk ki, mint amelyiken bementünk, egy másik, számunkra ismeretlen városrészben találhatjuk magunkat az óriási városban, ahol ugyan van fegyelem, jó a közbiztonság, de az itt élők angol nyelv ismerete eléggé hiányos! (Inkább csak a fiatalok tanulják.)
A bazár minden utcájában más és más terméket árusítottak. Óriási zsivajjal ajánlgatták portékáikat az árusok. Nem tudnék egyetlen olyan árucikket sem mondani, amit a bazárban nem lehetett volna megtalálni. Elfogadták itt az ő pénzük, a Riál mellett a dollárt vagy az Eurót is. Ottlétünkkor egy Euró 12000 Riált, egy dollár pedig 9500 Riált ért.





Most épül a metró Isfahánban. Az érintett városrészen csak nehézkesen tudtunk átbotorkálni. És íme egy hentesüzlethez érünk. Előtte így kínálták a kecskehúst. Forróság van, a vér miatt legyek milliárdjai lepik el a mustrát - ennyit a higiéniáról. Este éppen kecskehús volt a vacsora: volt a kínált portékára visszaemlékezni... Azért jó étvágyat kívántunk egymásnak.





Egy muszlim szent helyre megyünk, a rázkódó mecsethez. Már gyülekeznek a búcsújáróhelyen a hívők. Várják az időt, amikor megremeg, megrázkódik a minaret. Minden egész órában megtörténik ez az éginek tartott jelenség. Mi is megvárjuk persze azt gondolva, hogy bizonyára földi indítéka van, de ezt nem árulják el nekünk, vagy talán maguk az egyszerű hívők sem tudják. Az igazhitű hölgyek áhitattal átitatva tekintenek a rázkódó minaret felé. A vallásukat gyakorlók földi igényeinek a kielégítésére árusok egész sora kínálja a perzsa specialitásnak tekinthető édességeket de legfőként a fagylaltot, ami igazán kelendő ebben a forróságban - mi is éltünk vele, pedig itt pontosan duplája volt az ára mindennek, mint a városban - bizonyára Allah és az ó prófátéja, Mohammed iránti tiszteletből: hiszen szent helyen vagyunk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése