A juhok és kecskék enterotoxaemiája

A JUHOK ÉS KECSKÉK ENTEROTOXAEMIÁJA SÚLYOS VESZTESÉGET OKOZÓ BÁNTALOM

Karcagról telefonált egy Olvasónk (egy juhász), hogy néhány nappal ezelőtt szinte alig pár óra alatt elhullott egy szépen fejlett báránya. Reggel még evett, majd rövid idő múlva hasi fájdalmakat mutatott, felfúvódott, elfeküdt, aztán elhullott. Amikor felbontotta, bélgyulladást talált. Egy több száz egyedből álló állományban ilyen előfordul.

Akkor ijedt meg azonban, amikor két nap múlva reggel még egészségesnek látszó 5 újabb növendék hullott el néhány óra alatt teljesen hasonló tünetek között. Már mérgezésre is gondolt, de a többi állat semmiféle betegségre utaló tünetet nem mutat, teljesen egészségesnek látszik. Tanácsot kér, hogy mit tegyen. Annyit még elmondott a kérdésemre, hogy a napokban takarmányváltozás történt, de ezúttal még jobb minőségű tápot sikerült beszerezni a bárányoknak.

Bár a pontos körülményeket nem ismertem, az elmondott jellemző tünetek, a rövid időn belül bekövetkezett elhullások és a minőségi takarmányváltozás arra látszik utalni, hogy a juhok akár igen súlyos veszteségét is okozó betegségéről, az enterotoxaemiáról lehet szó. Azt javasoltam, hogy – egyelőre – azonnal szüntesse meg a tápkiegészítést, adjon csupán szénát az állatoknak, majd sürgősen hívja ki az állatorvost a diagnózis pontos tisztázására és a további tennivalók megbeszélésére.

Kérdésére elmondtam, hogy a tünetek által feltételezett betegséget egy baktérium okozza, mely az emésztési zavarok során toxint, vagyis mérget termel, és akár néhány óra alatt elpusztítja sokszor a valóban legjobb kondícióban levő, főként fiatal állatokat. A betegség – bár baktériumok okozzák – egyik állatról a másikra nem terjed át. Egyébként a betegség ellen megfelelő vakcinás oltással is lehet védekezni. Mint utóbb megtudtam, a juhászatban valóban az enterotoxaemia ütötte fel a fejét.

A továbbiakban e világszerte előforduló és hazánkban is sok veszteséggel járó betegség előidéző körülményeivel, tüneteivel és a védekezés lehetőségeivel fogunk megismerkedni.

A KÓROKOZÓ

Már BENNETS 8 évtizeddel ezelőtt megállapította Ausztráliában, hogy a Clostridium perfringens nevű baktérium elsősorban a hízóba fogott bárányok között súlyos, többnyire halálos lefolyású toxaemiát (vérmérgezést) képes előidézni. Azóta világszerte megállapították a betegséget, és első ízben 1954-ben hazánkban szintén beszámoltak a több gazdaságban is komoly veszteséget okozó kórról.

A Clostridium perfringens az állati testben jelenlévő, burkot képező baktérium, mely számos toxint termel. A főbb toxinok termelése alapján a Clostridium perfringens A, B, C, D, E típusba sorolható.

Magyarországon, de már világszerte is a clostridiumok okozta betegségek közül az enterotoxaemiák a legjelentősebbek mind gazdasági kártételüket, mind pedig előfordulási gyakoriságukat tekintve. Jelentőségük az intenzív tartásmóddal és a nagy fejlődési eréllyel rendelkező fajták tenyésztésével mindinkább előtérbe került.

A betegségeket a bélben a normál flórát valamilyen hajlamosító tényező miatt túlszaporodó clostridiumok által termelt toxinok okozzák. Ezek specifikus hatásainak ismerete rendkívül fontos a diagnózis és a védekezés szempontjából.

A juhok enterotoxaemiája elsősorban a választott bárányok és a fiatal juhok világszerte előforduló, olykor nagyon jelentős veszteségeket okozó betegsége, mely többnyire hevenyen zajlik és halálos kimenetelű.

Kialakulására főként az átmenet nélküli intenzív és rosthiányos takarmányozás hajlamosít. Az istállózott és a legelő állatokban egyaránt előfordul a hajlamosító hatások (tarlólegeltetés, hizlalás stb.) érvényesülése során.

AZ ELSŐ HAZAI ESETEK

A betegség első hazai megállapításakor egy hét alatt két egymástól távol eső állami gazdaságból érkeztek juhhullák az országos Állategészségügyi Intézetbe azzal a kórelőzménnyel, hogy a nyájban a fiatal, mintegy 6-10 hónapos állatok között gyors lefolyású, legtöbbször elhullással végződő megbetegedéseket észleltek.

Az egyik gazdaságban a 8-10 hónapos, mindkét nembeli bárányok akkor betegedtek meg, amikor gyenge füves legelőről a gazdag tarlólegelőre kerültek.

A másik gazdaságban abraktakarmány-változtatás után betegedtek meg és hullottak el a 6-8 hónapos bárányok. Mivel a legelők szomszédságában levő területeken vegyszerezés történt, már mérgezésre is gondoltak.

A laboratóriumi vizsgálatok során azonban a hullák béltartalmából és a bélfalból egy anaerob baktériumot, a Clostridium perfringesnst sikerült kitenyészteni, a vékonybéltartalomban pedig a clostridiumok által termelt igen hatásos, „agresszív” baktériumtoxint, méreganyagot izoláltak.

A tünetek mindkét esetben hirtelen jelentkeztek. A kihajtáskor még egészségesnek látszó bárányok a nyájtól hamarosan lemaradtak, imbolyogva jártak, olykor kényszermozgásokat is végeztek, és csakhamar a lábak erőtlenedése folytán oldalukra fekve fejüket hátraszegték, és végtagjaikkal úszómozgásokat végeztek.

Gyakran a végtagok görcsös rángatózása is észlelhető volt, egyidejű savós orrfolyással és nyálzással.

Sokszor jelentkezett hasmenés. Tág pupilla és szapora szívverés egészítették ki a klinikai képet. A beteg állatokban alacsony (39,5-40,5) vagy közepes (39,5-41,5°C) hőemelkedést mértek. Ezekben az esetekben a betegek legnagyobb része az első tünetek jelentkezésétől számított 6-12 órán belül elhullott.

Ritkábban észlelték a betegség lassú lefolyású alakját, amikor az előbbiekben leírt tünetek 3-4 nap alatt fokozatosan fejlődtek ki és vezettek elhullásra. Csak nagyon ritkán következett be gyógyulás. A bántalomnak úgy tudták elejét venni, hogy a bárányokat a gazdag tarlólegelőről füves legelőre hajtották vissza, a másik esetben pedig a fehérjedús abraktakarmányt megvonták.

Ami a veszteségeket illet, egy későbbi időben DANKÓ és munkatársai beszámoltak arról, hogy az egyik gazdaság juhászatában a Clostridium perfringens C típusa által okozott eneterotoxaemia a 3500 egyedes anyajuh-állományból 7 hónap alatt 267 állat elhullását okozta.

NEM FERTŐZŐ BETEGSÉG

Amint az előbbiekben is olvashattuk, a betegség leggyakoribb és a legtöbb veszteséget okozó formáját, a Clostiridum perfringens (többnyire D típusú) vagy helyesebben ennek a baktériumnak a toxinja, méreganyaga okozza.

Igaz, hogy a Clostridium perfringens által okozott betegségek közül a legnagyobb jelentősége a juhok és kecskék enterotoxaemiájának van, és ez fordul elő a leggyakrabban az összes enterotoxaemiák közül, valamint ez okozza a legtetemesebb veszteséget is, és bár tömeges megbetegedések juhokban és kecskékben fordulnak elő, a C.perfringens törzsek előidézhetnek enterotoxaemiát szarvasmarhában és csikóban is.

A kórokozó a humuszdús talajban és az állatok béltartalmában mindenütt jelen van, tehát a baktérium behurcolására nincsen szükség. A betegség nem ragályos, egyik állatról a másikra nem terjed át!

A bántalom fellépésére a takarmányozási körülmények hajlamosítanak, amikor nagy mennyiségű, hirtelen elfogyasztott sok fehérjét, illetve szénhidrátot és kevés rostot tartalmazó takarmány következményeként gyomor- és bélmegterhelés alakul ki.

És mikor jelentkezhet a szopós bárányokban? Akkor, ha az egyes szopások között hosszú idő telik el, és az állat egyszerre nagy mennyiségű tejet vesz fel.

Az elmondottak következményeként az állatok bélcsatornájában a kórokozó rohamosan elszaporodik, és az általa termelt toxinok a bélből felszívódnak a véráramba, és kialakul az enterotoxaemia jellemző képe. A bántalom angol elvezése (overeating disease, azaz túletetési betegség) egyértelműen arra utal, hogy a betegség fellépésében a takarmányozási tényezők döntő szerepet játszanak.

KÓRFEJLŐDÉS

A nagy mennyiségű, könnyen emészthető, fehérjékben és szénhidrátokban gazdag dús takarmány felvétele következtében a bélben meglévő Clostridium perfringens baktériumok gyorsan elszaporodnak, és toxint termelnek. A méreg felszívódását elősegíti a bélperisztaltika (=a beleknek a béltartalom továbbítását célzó jellegzetes mozgása) renyhesége. Ez azzal magyarázható, hogy az egyszerre megevett túl sok takarmány miatt a gyomor- és bélperisztaltika lelassul.

Ugyanakkor a méreganyag egyik összetevője fokozza a bélnyálkahártya áteresztőképességét, és a felszívódó letális (=halálos) és elhalást előidéző valamint neurotoxikus (=idegrendszerre ható méreg) hatású méreganyag az állat gyors elhullásához vezet.

A toxin ugyancsak károsítja a parnchymás (=zsigeri) szerveket és az agyvelő vérereinek endothelsejtjeit, tönkreteszi a vese kanyarulatos csatornáinak a hámsejtjeit is.

Egyúttal a májban a glükogén raktárakból nagy mennyiségű glükóz szabadul fel és kerül a vérpályába, ami cukorvizeléshez vezet. A nyúltvelő életfontosságú központjaiban kialakuló ödéma az állat gyors elhullását eredményezheti. A betegség többnyire néhány óra alatt halálosan zajlik le.

MELYEK A BETEGSÉGET KIVÁLTÓ TÉNYEZŐK?

1. Amint az Olvasónk esetében is történhetett, fellobbanthatja a betegséget, ha hirtelen átmenet nélkül történik az intenzív vagy nagyobb energiatartalmú takarmányra való áttérés.

2. A legelőre járó állományokban rendszerint akkor lép fel a bántalom, amikor a téli szűkös takarmányozás után a tavaszi legelőre hajtáskor az állatok dúsan sarjadzó legelőre kerülnek, nagy tömegű fehérjében és erjeszthető szénhidrátokban gazdag pillangósvirágúakat stb. fogyasztanak.

3. Az őszi időszak is veszélyes lehet a betegség fellobbanása szempontjából, amikor a juhnyájat borsótarlóra, burgonya- vagy rizsföldekre hajtják ki. A hirtelen kihajtás nagy számú állat megbetegedését és elhullását eredményezheti.

4. Egy-egy nagyobb állományban csak azok a csoportok, néha az akolból kitörő lucernásba, gabonaföldekre stb. beszabadult egyedek betegszenek meg, amelyek egyszerre túl sok takarmányt fogyasztottak.

A BETEGSÉG TÜNETEI

Az enterotoxaemia többnyire néhány óra alatt lezajlik. Következésképpen ily rövid idő alatt bekövetkezik az elhullás.

A beteg állatok ijedten állnak, fogaikat csikorgatják és hasi fájdalmakat mutatnak (KÉP), majd oldalfekvésben, felfúvódva, úszó mozgások közepette elhullanak.

Az előbbiekben olvashattunk lassabban lezajló esetekről is, ilyenkor hasmenés is kialakul. Máskor nehezített légzés és izgatottsági jelenségek mutatkoznak, melyek többek között szemrezgésben és bizonytalan feszes járásban nyilvánulnak meg.

MIT LÁTUNK A HULLA FELBONTÁSAKOR?

A hullákban a szíven és a koszorúerek mentén vérzések, a szívburokban pedig a levegőn megalvadó, szalmasárga izzadmány található.

Az oltógyomorban és a bélcsatornában heveny hurut jelei mutatkoznak. Olykor vérzéses jellegű gyulladás is kialakulhat a bélben. Alkalomadtán vérzések láthatók a savóshártyák alatt, a testtájéki nyirokcsomók rendszerint duzzadtak.

Gyakran kialakul a betegségre jellemző vesegyulladás. Ilyenkor a vesék kéregállománya vörösbarna színű, pépes anyaggá alakult át, mely a felvágott vesetokból előbuggyan.

KARDEVÁN professzor arról tudósít, hogy hazánkban a 10 napos koron aluli szopósbárányokon is megállapították az enterotoxaemiát. Kimutatták, hogy a kórokozó a Clostridium perfringens B és C típusa volt. Eseteikben a kórbonctani képben a toxoaemia jelei mellett jellemző volt a vékonybél súlyos vérzéses gyulladása.

Ilyenkor a bél sötétvörös, szinte a bárányokban nem is olyan ritkán előforduló vékonybélcsavarodásra emlékeztet. Gyakran a vérzéses bélgyulladás élesen elhatárolódó szakaszokon mutatkozik.

MELYEK A CLOSTRIDIUM PERFRINGENS OKOZTA ENTEROTOXAEMIÁK JELLEMZŐI?

1. Hirtelen egyszerre több állat, elsősorban a jól fejlett és jól tápláltságú állapotú egyedek megbetegedése.

2. Kialakulásában jelentős a hajlamosító tényezők, főleg takarmányozási viszonyok szerepe.

3. Nagy gazdasági kárt okoznak.

4. A heveny vagy túlheveny lefolyás miatt a gyógykezelés eredménytelen.

HOGYAN ELŐZZÜK MEG A BETEGSÉGET?

1. Kerülni kell az állatok túletetését.

2. A takarmányváltoztatás (főként ha a gazdagabb pl. magasabb fehérjetartalmú takarmány adagolását jelenti) mindig csak fokozatosan történjék, mert a hirtelen takarmányváltoztatás kiválthatja a betegséget.

3. Az állatok legelőre való kihajtása előtt is ajánlatos egy kevés szénát vagy szalmát etetni a juhokkal, mert a bőségesebb mennyiségben felvett nyersrost a bél perisztaltikáját fokozza. A széna etetése az abrakkal való hizlalás esetén is ajánlatos.

4. A betegség megelőzésére az erre a célra készült vakcinákat is alkalmazhatunk az állatorvos előírása szerint.

A juhokat és a kecskéket egyaránt vakcinázni kell. A védettség az oltás után 2-3 hét múlva fejlődik ki és kb. 6 hónapig tart. Az első oltás után legkorábban 8 héttel adott második oltás a védettséget legalább egy évre meghosszabbítja. A vakcinázott anyák utódai 4-6 hétre colostrális úton védettséget szereznek. A hizlalásba fogott bárányokat, kecskegidákat legkorábban először 4 hetes korukban, majd 6-8 hét múlva újból célszerű vakcinázni. Többféle oltóanyag is kapható az állatpatikákban (pl. Coglamune vakcina AUV., Covexin 8 Vakcina AUV. Stb.), de a vakcinázás állatorvosi feladat. Az enterotoxaemia nagyon sok veszteséget okozó, gyógyíthatatlan betegség, fokozott gondot kell fordítani a baj megelőzésére!

A következőkben a clostridiumok által okozott enterotoxaemiákat fogjuk ismertetni más fajú állatokon.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2012. januárjában.)