2012. január 5., csütörtök

Ekodiar


ÚJ, HATÁSOS TERMÉSZETBARÁT KÉSZÍTMÉNY A HASMENÉS ELLEN



Mindig szívesen vállalom, ha olyan gyógyszerkészítményt kell ajánlani gazdatársaimnak, mely nem tartalmaz antibiotikumot vagy egyéb kemoterapeutikumot, ugyanakkor hatékonyan alkalmazható háziállataink hasmenést elidéző többféle mikroorganizmusával – mindenekelőtt a legtöbb gondot és veszteséget okozó coli-baktériumokkal szemben.
Ez a készítmény a mostanság forgalomba hozott EKODIAR, mely gyógynövény illóolajat (Aetheroleum Harbae Officinalis) tartalmaz – megfelelő vivőanyagban.
A gyógyszer nemcsak a malac megszületésétől a batteriáig alkalmazható azok hasmenéses bántalmai kivédésére, de preventív célból már a kocának is adható a vemhesség utolsó hónapjában a coli-csírák gyérítésére. Tudnivaló ugyanis, hogy a coli-bacillosis fellépésében a fertőzés legfőbb forrása éppen az anyakoca.


AMIT AZ EKODIAR HATÁSTANÁRÓL TUDNI KELL



A gyógynövény alapanyagú termék hatóanyaga baktericid (=baktériumölő) tulajdonsággal rendelkezik számos olyan mikroorganizmussal szemben, melyek a malacok, borjak stb. hasmenésével járó megbetegedését, gyakran elhullását, a fejlődésben elmaradását, takarmánypocséklást, tehát nagyfokú gazdasági veszteséget okoznak.
Milyen kórokozókkal szemben hatásos?
Hatékony az Escherichia coli, Salmonella spp., Treponaema hyodysenteriae, enterobacteria, Eimeria fajok (coccidiosis), valamint gombák (pl. Candida albicans) okozta fertőzésekben. Ezekkel szemben mind preventive (megelőzésre), mind pedig gyógykezelésre eredményesen használhatjuk.


MILYEN ELŐNYÖKKEL JÁR AZ ALKALMAZÁSA?



  1. A készítményt nemcsak az ismertetett kórokozók által előidézett hasmenéssel járó kórkép megelőzésére, de hozamfokozásra is jó eredménnyel alkalmazható.
Mivel többféle kórokozó ellen is hatásos, az esetleges társfertőzések kivédésére is alkalmas.
  1. A malacok megszületésétől a battériáig, tehát mindazon időszakokban adható, amikor a malacok a coli-baktériumok okozta veszélynek, olykor akár a hirtelen elhullásoknak a legjobban ki vannak téve.
  2. Tapasztalatok szerint az EKODIAR az elmondottakon kívül elsegíti a malacok gyorsabb növekedését, az almok kiegyenlítettebb fejlődését is.
4. A készítmény alkalmazásakor nem kell számolni kedvezőtlen mellékhatásokkal.
  1. Az EKODIAR használata esetén nem kell tartani a gyógyszer-rezisztencia kialakulásától sem. Több évtizedes gyakorló állatorvosi munkám során bizony nem egyszer tapasztaltam, hogy pl. a malacok coli-hasmenése ellen alkalmazott gyógyszer nem hozott eredményt, mert a kórokozók vele szemben rezisztensek voltak! Ha pedig a gyógyszer-rezisztencia kialakul, az egyébként biztonságos gyógyszeradaggal sem lehet már a beteg állatot megmenteni. Egyik-másik szerző ezért tartja aggályosnak az antibiotikumok preventív alkalmazását.
Itt kell megemlítenem, hogy az Európai Unió államaiban (mi is oda törekszünk) máris jelentősen megszigorították az antibiotikumok használatára vonatkozó előírásokat. Ennek az a magyarázata, hogy számos – az állatgyógyászatban használatos – antibiotikum rokonságban áll azon készítményekkel, melyeket az embergyógyászatban használnak.
Fennáll tehát a veszélye annak, hogy ezen antibiotikumok kiterjedt használatával az emberre fertőző baktérium-törzsekben többszöri rezisztencia alakul ki, ami jelentősen megnehezíti az ellenük való védekezést. Az EKODIAR használata ezért is kedvező.
  1. Súlyosabb esetekben – azok hatását erősítve – más gyógyszerekkel együtt is aggálytalanul alkalmazható.
  2. Előnyös a kiszerelése is, mert háromféle formában és tetszés szerinti kisebb vagy nagyobb csomagolásban ugyancsak kapható, úgy a takarmányba mint az ivóvízbe keverhető formában.
  3. A készítmény nem receptköteles, nincs élelmezés és egészségügyi várakozási idő.


EKODIARRAL A COLI-HASMENÉS ELLEN, MELY A MALACOK LEGGYAKORIBB ÉS LEGTÖBB VESZTESÉGET OKOZÓ BETEGSÉGE


A malacok hasmenését számos tényező kiválthatja, de leggyakrabban a coli-batériumok felelősek a bántalom fellépéséért.
Előfordulásának gyakoriságát, súlyosságát és klinikai megjelenési formáját tekintve a malac életében három kritikus időszakot különböztetünk meg: 1. Az élet első 1-2 hetében jelentkező ún. újszülött malacok coli-hasmenését. 2. A malac 3-4 hetes kora körül fellépő ún. „fehérhasmenését”. 3. A választott malacok coli-hasmenését.
Igaz, hogy az újabb irodalom az ún. „fehér hasmenést” nem tárgyalja külön, de mivel a gyakorlatban sokszor előfordul a bántalom, talán nem lesz felesleges a megemlítése.
Ugyancsak bizonyos coli-törzsek felelősek a – többnyire – a választást követő 1-2 hét után fellépő ún. ödéma-betegség jelentkezéséért, mely hirtelen robban be, többnyire nem gyógyítható és gyors elhullással járó bántalom. Esetében a megelőzésnek különösen nagy jelentősége van.


HOGYAN TÖRTÉNIK A FERTŐZÉS?


A malacok a coli-baktériumokkal a megszületésük után hamarosan – esetleg már ellés közben a szülőútban – fertőződhetnek. Az anyakoca elsősorban a bélsarával és hüvelyváladékával üríti tömegesen a coli-csírákat.
Jól tudjuk, hogy az újszülött malac már megszületése után nagy előszeretettel nyalogatja a padozatot, a koca testfelületét és mindazt, ami a környezetében előfordul. Pedig mindezek – még a megfelelő higiéniás viszonyok esetében is – óhatatlanul fertőzöttek coli-csírákkal. A beteg malac azután töméntelen mennyiségben üríti a kórokozót miközben megfertőzi társait is.


MIKOR BETEGSZIK MEG A MALAC?


Akkor ha 1) súlyosabb fertőzés éri (higiéniás körülmények jelentősége; 2) magas a kórokozó virulenciája; 3) a malac ellenálló-képessége, fejlettsége nem megfelelő; 4) a föcstejben nincs elegendő ellenanyag.
Ahhoz, hogy a malac megfelelő ellenálló képességgel és fejlettséggel szülessen, fontos a vemhes koca megfelelő takarmányozása (fehérjék, ásványi sók, vitaminok). Az ellés előtti hónapban adott EKODIAR egyrészt biztosítja a koca jobb kondícióját, másrészt hozzájárul egy kórokozókban szegényebb környezet kialakulásához.
Az ún. fehér hasmenés 3 hetes kor körüli fellépését azzal magyarázzák, hogy ekkor a koca tejtermelése a korábbiakhoz képest jelentősen csökken, amit a malacok egyre több takarmány felvételével igyekeznek pótolni, ugyanakkor emésztőfermentumaik még annak tökéletes megemésztésére nem mindig képesek. Az anyai védettség is ekkortájt szűnik meg.
A választáskori coli-hasmenés is a takarmányváltással magyarázható, melyhez a malac emésztőrendszere még nem alkalmazkodott.





MILYEN KÉSZÍTMÉNYEK KAPHATÓK?


  1. EKODIAR PLUSZ premix, mely baktericid hatása mellett min. 10 %-kal gyorsabb súlygyarapodást, jobb takarmányhasznosulást és kedvezőbb elhullási arányt eredményez. A takarmányba keverve alkalmazandó! Adagja sertésnek megelőzésre 500 g/t, szárnyasnak 250 g/t, borjú és juh adagja 1 g/10 ttkg/nap. Kezelésre a kétszeres adagot kell adni.

  1. EKODIAR PLUSZ folyadék elsősorban a mikroorganizmusok okozta hasmenés megelőzésére és gyógykezelésére alkalmazandó, ivóvízben. Adagja sertésnek megelőzésre itatóvízben 250 ml/m3, szárnyasnak 150 ml/m3, borjúnak és juhnak 1 ml/10 ttkg/nap. Kezelésre ezen adagok kétszeresét kell adni.


  1. EKODIAR SZOL vízoldható por a hatóanyagra érzékeny kórokozók által kiváltott gyomor-bélfertőzések, elsősorban hasmenés megelőzésére és kezelésére, valamint hozamfokozásra alkalmazandó. Takarmányba és vízbe is lehet keverni.


Mindhárom készítményt 7 napig kell alkalmazni a fenti módon.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapja 2000. évi 1. szám 12.oldalán.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése