2012. január 21., szombat

NSZK 4

A NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁGBAN 1986-BAN
 Ulm és Köln




Egy régi Duna menti városba, Ulmba érkezünk! Íme a világ egyik legmagasabb templomtornya, mely 161 méter magas, mint egy 60 emeletes modern lakóház. A székesegyház építése már 1377-ben megkezdődött, de a hatalmas nyugati torony építése csak 1890-ben, több mint 500 év múlva fejeződött be.





Ugye szép az ulmi városháza? 1370-ben áruháznak építették és csupán fél évszázad múlva kapta a jelenlegi funkciót. Oromzatokból, freskókból, ablakkeretekből és árkádokból álló gazdag díszítését csak a következő évszázadban nyerte.





A mindentudó, híres csillagászati óráját már több, mint fél évszázaddal ezelőtt, 1520-ban készítették.





A 120 ezer lakosú város környéke igen gazdag történelem előtti leletekben. A dunai hajózás fejállomása volt mindaddig, amíg a fából készült tutajokkal és hajócskákkal - melyeket ulmi skatulyáknak neveztek - bonyolították le a forgalmat. Ha lesétálunk a Duna partjára, még állnak az 500 éves házak, az egykori halászcéh székháza is. Kár, hogy már düledezőben vannak. Itt még találtunk vízimalmot is. A vizet a malomhoz szabályozták ilyen kanyargósan. Az egy évezreden át Bécsig, sőt Pestig folytatott dunai hajózás és kereskedelem jelentősen hozzájárult a város meggazdagodásához. A textilgyártás és -export gazdaggá tette. A régi hagyományokra visszatekintő kereskedelmi útvonalak már évszázadok óta sűrűn szelték át Németföldet. Sok jelentős közút és vasútvonal ma is megegyezik a régi kereskedőutakkal. A több mint 3000 km hosszan hajózható folyók és kb. ugyanilyen kiterjedésű csatornahálózat a belső területek és a partvidék között teremtettek jó és olcsó kapcsolatot.





Ne szalasszuk el az alkalmat, és ugorjunk fel a Heidelbergi várba! Az első várat Worms érsekei a XI. században megépítették, de a város helyén is kelta település volt már i.e. az V. században. A mai kastély festői helyen, az 568 méter magas Königstahl erdőkkel borított északi lejtőjén áll. Az eredeti kastélyt 1764-ben villámcsapás okozta tűzvész elpusztította. Csak részben állították helyre. A mai Heidelbergnek (mely a Neckar bámulatosan kitárulkozó völgyének legszebb városa) nemcsak kulturális élete pezsgő, hanem a gazdasági tevékenysége is jelentős. Szerszám-, gép-, elektromos-, autó-, motorkerékpár-gyártás stb.





A város melletti Mauerben találták meg 1907-ben az ún. heidelbergi előember állkapcsát, melyet 430 ezer évvel ezelőttire becsülnek.
Nincs szerencsénk! Esik az eső, mikor Kölnbe érkezünk. A forgalmas vasúti hídon percenként két vonat halad át! Alattunk a város ködbevész... A kéttornyú dómnak csak a sziluettje látszik. A katedrális azonban nyitva van!





Amikor belépünk a katedrálisba, megragadó látvány fogad. A magasba törő, karcsú oszlopfők felett szinte baldachinszerűen terül el a főhajó belső mennyezete. A kölni üvegfestők remekművei a hatalmas üvegablakok, melyek a XVI. század elejéről származnak. Hosszasan gyönyörködünk a szépmetszésű üvegablakok élénkszínű képeiben, figuráiban, melyeken áttörő, beszűrődő fény tovább növeli a templom fenséges hangulatát. A főoltár mögött látható a dóm legértékesebb darabja, a Háromkirályok Ereklyetartó Koporsója. Hosszabb oldalai színaranyból vannak, a többi aranyozott. Európa legnagyobb szarkofágja van itt, mely 170 cm magas és 210 cm széles: a középkori aranyművesség igazi remeke.





Páratlan szépségű és értékű kegytárgyak láthatók a dóm kincsestárában, mely egyike a leggazdagabbaknak a világon. Liturgiai tárgyak, elefántcsont munkák, ereklyetartók, miseruhák és szentségtartók káprázatos szépségű darabjai. A katedrális könyvtárában 415 kódex is van, köztük az 1000 körüli évekből származó Hillinus Kódex is az akkor dóm ábrázolásával. Egyébként a templom több részletben 560 esztendeig épült. És hogy mi okozta a késedelmet? Vallási ellentétek, gazdasági nehézségek és a háborúk, melyekből ugyancsak kijutott ebben az időszakban Köln városának.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése