2012. január 3., kedd

Spanyolország VI.

SPANYOLORSZÁG EURÓPA ÉKSZERDOBOZA
Utolsó állomásunk Sevilla




Üljünk le kicsit a Mária Lujza parkban, és etessük a galambokat, míg vezetőnk rövid ismertetőt ad a szép városról!





Mondandóját nem hétköznapian kezdi:
- Nem akármilyen városba érkeztek, tisztelt útitársaim! A közmondás is azt tartja, hogy aki nem látta Sevillát, az még nem látott csodálatosat!
Ne lepődjünk meg hát azon, hogy több idegen népség is meghódította, melyekről már az előbbiek során is hallottunk; azt azonban meg kell jegyezni, hogy a vandálok valóban vad pusztítást vittek véghez a városban.




És mi adta a gazdagságot e helynek? Valamennyi Újvilágból érkezett hajónak itt kellett leadni a hozott kincseit az Illetékes Spanyol Hivatalban! Ideérkezett tehát az Újvilág töménytelen aranya. Itt pedig kővé, várakká, kastélyokká, templomokká, patiókká és még sok mindenné változott az ebül szerzett jószág. De innen indultak a nagy hódítók is felfedező útjukra: gondoljunk csak Kolumbuszra, Vespuccira és Magellánra! Számtalan írót és művészt inspirálta a 600 ezer lakosú város történelme, hangulata, szellemisége. Emlékezzünk csak Mozart Don Juanjára, a Figaro házasságára, Rossini Sevillai borbélyára vagy Bizet Carmenjére.





Az itt látható Aranytoronyban halmozták fel az Újvilágból érkezett temérdek kincset. Az arab időkben 6 kilométer hosszú volt a mór városfal és 166 torony védte a várost. Mindebből ma már csak az Aranytorony maradt meg. A közelben levő két új híd a sevillai világkiállításra épült a Guadalquivir folyón, mely az ide 84 kilométernyire fekvő tenger kikötője. Itt állították ki Kolumbusz 3 hajóját is, melyekkel Amerika felfedezésére indult.





A Santa Maria La Blanca templomhoz érkeztünk. Ki hinné, hogy a fehéren csillogó szent hely előbb zsinagóga volt. Mai formája barokk, fő látnivalója pedig Murillo Utolsó vacsora című képe. Olyan, mint egy múzeum...





Súlyos hiba volna Sevilla sok-sok híressége közül kihagyni a bikaviadalt. Íme az aréna, melyben számos nagy hírű torreádor is küzdött és szerzett világhírnevet. A bikaviadal annyira népszerű, hogy enélkül nincs is Spanyolország - mondja szenvedélyesen spanyol vezetőnk.





A Girarda torony a kelet építőművészetének köszönhette a létét, eredetileg ugyanis a nagymecset tövében épült minaret volt. Ez a torony is védelmi célokra készült. Az első platóig még lovakkal is fel lehetett menni valaha. A katedrálisban a főhajó 40 méter magas, a főoltár pedig a leghatalmasabb azok közül, amit ismer a kereszténység. Összesen 75 üvegablaka van. Itt nincs olyan sűrű félhomály, mint általában a gótikus templomok belsejében, mert több ablaküveg-festményt újabban pótoltak, és ezek jobban áteresztik a fényt. Ugye alig hiszik, pedig igaz, hogy 28 kápolna van a dómban. Az ezekben felhalmozott sok-sok műkincset szem és képzelet képtelen megőrizni. Itt megszámlálhatatlan kép, szobor és ötvösmunka található. Négy allegorikus bronzfigura Kolumbusz koporsóját viszi a vállán például. Itt vannak vajon a nagy utazó hamvai? Hogy pontosan hol vannak, nem tudni, hisz teteme többször is megjárta az utat az óceánon keresztül, mint maga a felfedező. Meg kell mondani, hogy a dómban levő síremléket tisztelik a spanyolok Kolumbusz végső nyughelyeként függetlenül a felmerült kételyektől. Amerika felfedezésének napján fényes ünnepséget rendeznek ehelyütt, a nagy felfedező tiszteletére, és erre az összes dél-amerikai állam nagykövetét is meghívják. Ízelítőt nyerhetünk Zurbaran, Goya és mások remekműveiből is itt. Kilépve a magasztos épületből, újra elgyönyörködünk a nagyszerű pillérekben, tornyocskákban, ívekben, kőszörnyekben és vízköpő figurákban. Az eddig elmondott kellemes, fenséges tények mellé arról is szólni kell, hogy valamikor itt, a katedrális előtti téren volt az arab piac, ahol bizonyos források szerint keresztény rabszolgákat is lehetett vásárolni.





Szép utunk véget ért. Talán sikerült némi ízelítőt adni erről a gyönyörű országról. Azzal szállunk fel az Ibéria Repülőtársaság budapesti járatára, hogy e műemlékekben gazdag országba még egyszer visszatérünk. ¡ hasta después!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése