Törökország III/3b

CSALÁDI UTAZÁS TÖRÖKORSZÁGBAN

Kappadókia barlangvárosai

Itt volt a korai kereszténység egyik központja. Mártírok, hitvallók, éles nyelvű teológusok és tudós püspökök kerültek ki e barlangvárosokból.

Nagy Szent Vazul idején kezdtek letelepedni ezen a tájon a keresztény remeték, a világtól elvonuló szerzetesek. Göreme és környezete és a hit mámora vonzotta a remetéket. A tufahegyek között 30 ezren is éltek.

Ők vájták és festették a templomaikat, ők alakították ki a lenyűgöző barlangépítészetet. Több mint 400 ilyen lakást ismerünk ma, a sziklaodúkat nem is számítva. 

- Hétrét görnyedve lehet csak járni! - figyelmeztet a kísérőnk, mielőtt leszállunk a mély városba, ugyanis a víz nemcsak a felszínt formálta, de hatalmas föld alatti barlangrendszereket is létesített.

Amikor 634-ben az arab hódítások kezdetén az Anatóliában élő keresztények pátriárkájuk vezetésével nyugat felé menekültek, és Kappadókiában meglátták e különös kéményeket, felvetődött bennük a gondolat, hogy valamiféle föld alatti város lehet alattuk. Valóban megtalálták a barlangokat és a hosszú, mélyen levő folyosókat. A környék 6 föld alatti városa közül eddig 2-t sikerült feltárni. Egyre mélyebben botorkálunk lefelé a labirintusban. Annak idején városnyi népség talált itt biztos menedéket. Minden van itt: lakófülkék, konyhák, műhelyek, tanácskozótermek és templomok is. A fordulóknál hatalmas malomkövek, veszély esetén ezzel zárták el az utat. Akár 30 km-t is gyalogolhatnánk. Az életet víztárolókkal és szellőzőaknákkal biztosították. Ezek a világ legnagyobb katakombái.

A barlangokban ókeresztény templomokat, kolostorokat vájtak. A kicsi kápolnák és a többhajós oszlopos templomok többféle stílus jegyét viselik magukon. Egy kis Bizánc Anatólia szívében! A faliképeken szomorú szemű, merev tekintetű szentek, bánatos arcú madonnák néznek le ránk. Az anatóliai ókeresztények galambot, oroszlánt, pávát, nyulat, bikát is szívesen festettek a falakra, a béketűrés, a szeretet, a hit és a lélek halhatatlanságának, a testi kísértések és a termékenység jelképei ezek.

Szorosan a falhoz tapadva csoszogunk az egyenetlen, síkos lépcsőkön. Vezetőnk nem győzi ismételgetni:

- Senki ne maradjon le! Senki ne kószáljon el másfelé, mert végzetes lehet számára, ha eltéved ebben a vég nélküli föld alatti labirintusban. 

Kétórányi botorkálás után dermedezve kerültünk ismét a felszínre. A mélyben levő látnivalónak a felét sem tudtuk megnézni, de bepillantottunk az ember rettegésének és leleményességének történetébe.

Ugyancsak ezen a vidéken termelik ki az értékes kőzetet, az ónixot. Meglátogattunk egy ónixüzemet. Fülsiketítő a zaj, visítanak a gépek... Lisztszerű, finom por lebeg a levegőben. Az egészségtelen munkát kizárólag férfiak végzik. Megnéztük, hogyan is készülnek ezek a nagyszerű, pompás dísztárgyak. Negyedóra sem kellett ahhoz, hogy a hatalmas kőtömbből egy meglepően tetszetős műremek elkészülhessen.

Az már jól bevált üzleti fogás, hogy az üzemből átkalauzolnak bennünket a boltba, ahol a polcokon szebbnél szebb ónixtárgyak: vázák, hamutartók, függők, karkötők, sakkfigurák, italos készletek és még - ki tudja - mi minden csalogatta ki szűkös valutánkat a pénztárcánkból...