2011. szeptember 29., csütörtök

Törökország IV/3

CSALÁDI UTAZÁS TÖRÖKORSZÁGBAN
A Nagytér és a palota




Estére egy folklórműsorra voltunk hivatalosak. Volt tánc, tűznyelés és népi mutatványok is. Ez csak egyetlen jelenete a parádés és jó hangulatú bemutatónak.





Késői sétánk során még két mecsetbe is betértünk, ahol éppen szertartás folyt, ettől függetlenül nyugodtan fényképezhettem.





A müezzin imára hívó kiáltása minden hajnalban felébresztett! Ez a város valamennyi minaretjéről egyszerre hangzik.





Az egyik sarokban elmerülten imádkozik egy idős igazhitű, aki ügyet sem vetett rám a kamerámmal együtt, annyira belefeledkezett a foglalatosságába.





Városnéző utunk során először a Nagytérre, a Hippodromra megyünk, ahol az egyiptomi obeliszk áll. Az obeliszket egyetlen gránitsziklából készítette a Napisten tiszteletére Egyiptomban Tuthmoszisz fáraó. Hadizsákmányként onnan hozták ide. Előtte a téren a római időkben lóversenyek, sportvedélkedők, fogatversenyek és egyéb szórakoztató népünnepélyek zajlottak. Eredetileg itt magas lelátók, oszlopsorok, szobrok és díszítések voltak, majd a török hódoltság után lovak idomítására és szultáni lovasbemutatókra használták.





És máris itt vagyunk Európa egyik legszebb és legimpozánsabb uralkodói palotája előtt. Ez volt a szultán nyári rezidenciája. Az épület pazarul szép, kék erezetes hófehér márványból készült. Csodálatos kert övezi, melyben még annál is lenyűgözőbb, ritka bokrok díszlenek és fák illatoznak. A kapu előtt fehér kesztyűs, sisakos katona jelenléte teszi kissé formálissá a hangulatot.





A palotának 200 szobája van és a folyosók hossza 750 méter. Ezek a szobák tömve vannak nagy értékű műkincsekkel, melyeket a szultánok évszázadokon át zsákmányoltak - vagy éppenséggel ajándékba kaptak.





Minden egyes terem díszítése más és más! Mindenütt arannyal, drágakövekkel, elefántcsont és gyöngyház berakásokkal ékesített bútorok vannak, a trón előtt (hihetetlen nagyságú!) 384 négyzetméteres, hatalmas perzsaszőnyeg, felette pedig egy 4 és fél tonnányi ólomkristály csillár.





Az idők folyamán 40 tűzvész pusztította a várost. A nagyszerű palotának is kijutott a lángokból. A helység erődítményrendszerének egy részét, az utóbb börtönnek használt bástyákat már láttuk. 20 km hosszúságban védték a várost a falak, melyek három vonalban épültek, és befelé haladva mind magasabbak voltak, előttük pedig vizesárok létesült. A legbelső fal 13 méter magas és 3 és fél méter vastagságú volt! A várost 96 bástya védelmezte, melyeket 15-24 méter magasra emeltek. A 2000 éves római vízvezeték ma is látható.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése