Mi okozhatja a galambok hasmenését? (2.)

A PARAMYXOVÍRUS FERTŐZÖTTSÉGRŐL

A galambok hasmenése nagyon gyakori bántalom, következésképpen a galambászok nagyon gyakran felkeresik az állatorvost ezzel a panasszal.

Amint Lapunk előbbi számában már szót ejtettünk róla, a bántalomnak nagyon sokféle oka lehet. A tenyésztő elsődleges feladata, hogy alapos körültekintéssel lehetőleg megelőzze a galambokban a kórkép kialakulását.

Nézzük tehát a teljesség igénye nélkül röviden azokat a bántalmakat, melyek a hasmenés fellépésével járnak valamely galambállományban.

1. Mindenekelőtt a nem megfelelő takarmányozási okokra kell gondolni. Súlyos hasmenést okozhat a penészes, dohos takarmányok etetése, de akár az egyoldalú takarmányozás, a vitaminok hiánya stb.

2. Ugyancsak gondolni kell arra, hogy a különféle belső paraziták, mint az orsóférgesség, hajszálférgesség stb. is kiválthatják a bajt. Ezek megszüntetésére megfelelő parazitaellenes szerek állnak rendelkezésre.

3. Alaposan meg kell nézni a galambok bőrét, tollazatát, hogy vajon a külső parazitákkal való fertőzöttség nem csökkenti-e az állatok ellenálló-képességét, mely közvetve ugyan, de ugyancsak szerepet játszhat a hasmenés fellépésében oly módon, hogy hajlamossá teszi az állatot mindazon ártalmak iránt, melyek a hasmenést kiválthatják.

Ezúttal egy olyan külső élősködőre szeretném külön is felhívni a figyelmet, melyre csak nagyon ritkán gondolnak a galambászok, ez pedig a rühösség. A zárt tartásban elhelyezett állományokban gyakori ez a betegség. Ilyenkor leggyakrabban a begytájék közepén elől ott, ahol saját magát tudja csipkedni a csőrével a galamb, ott mutatkozik egy tollhiányos folt.

Miután a viszkető foltot gyakran csipkedi az állat a csőrével, a folt lassan nagyobbodik, majd előtűnik a tolltüszők helyén a sárgás pörkökkel borított tollatlan bőrfelület.

A továbbiakban az állományban mind több és több ilyen foltos begyű egyed mutatkozik. A galambtartók és tenyésztők többnyire tévesen tollváltási rendellenességnek, anyagforgalmi hibából eredő hibás, törékeny tollaknak minősítik a jelenséget.

A gyógykezelés egyszerű: valamilyen rovar- és atkaölő szerrel történhet, melynek előírt hígítású oldatával kell ecsetelni a beteg foltot az épnek látszó tollas szélével együtt, majd a kezelést 10-12 napi időközzel kétszer kell megismételni.

4. Kiválthatják a hasmenést a különböző baktériumok, így nagyon gyakran a szalmonellák, melyekről Lapunk előbbi számában olvashattunk, de akár az E. coli, a streptococcusok, staphylococcusok stb. is.

5. A vírus okozta bántalmak között mindenekelőtt szót kell ejteni egy nagyon súlyos idegrendszeri tünetekkel, hasmenéssel, olykor a légzőszervek bántalmazottságával, és akár nagymérvű elhullással járó vírusos betegségről, a galambok paramyxovirusisáról. Ha felütötte a fejét gyógyszerekkel nem befolyásolható ugyan, de időben alkalmazott, megfelelő vakcinázással a bántalom megelőzhető.

A PARAMYXOVIROSIS

Egyes nyugat-európai országok postagalamb állományaiban 1982 végétől kezdődően egy új, korábban nem ismert betegség ütötte fel a fejét. Elsőként Németországban, Hollandiában és Nagy-Britanniában állapították meg, majd 1983-ban Magyarországra is berobbant a bántalom, mely a versenyeztetett postagalamb állományokban 30-50%-os elhullással járó pusztítást végzett.

A KÓROKOZÓ

A bántalmat előidéző kórokozó vírus az avian Paramyxovirus genuson belül a PMV szerotípushoz tartozik, mely valójában a baromfipestis vírusának (NDV) galambokhoz adaptálódott variánsa, de ettől antigén-szerkezetileg jelentősen eltér.

Galambokra nézve ez megbetegítő- és ragályozó-képesség fokozódásában nyilvánul meg. Tehát két egymástól elkülöníthető vírustípusról van szó, ezért a prevenció során homológ paramyxovírus törzs használata indokolt egyrészt, mert hosszabb ideig tartó, masszívabb védelmet biztosít, mint a baromfipestis törzset tartalmazó „galamb” vakcinák, másrészt a galambok megelőző oltása homológ galambtörzs vakcinával azért is fontos, mert a galamb paramyxovírus-fertőzés esetenként átterjedhet a baromfiállományra is, ahol elhullást és akár 50%-os tojástermelés csökkenését is előidézheti.

A BETEGSÉG TÜNETEI

Ami a betegség tüneteit és lefolyását illeti, a legszemléltetőbb lesz, ha ismertetjük az Országos Állat-egészségügyi Intézet munkatársainak vizsgálati eredményét, melyet 49 fertőzött galambállomány 3104 egyedére vonatkoztatva végeztek POVAZSÁN doktor és munkatársai.

A klinikai tünetek általában egy-egy vásárolt, idegen származású galamb beállítását követően két-három hét múlva jelentkeztek.

Kezdetben az állomány kb. 40-80%-át érintő súlyos hasmenés volt megfigyelhető. Az ürített bélsár híg konzisztenciájú, bűzös, zöldes színű volt, esetenként sötétebb, tömörebb csomóval. A hasmenés súlyossága később csökkent, de a betegség állományon belüli megnyugvásáig fennállt.

A hasmenés kezdetét követő néhány napon belül általában az idősebb galambok kb. 15-20%-ában idegrendszeri tüneteket lehetett megfigyelni.

Az állatok nyakukat tekergették, fejüket rendellenesen fölfelé fordították (csillagvizsgáló fejtartás), hátráltak vagy körbe forogtak, ritkábban szaltószerűen felbuktak (KÉP).

Ezek a tünetek rövidebb-hosszabb időközönként mutatkoztak, hirtelen mozdulatokkal kiválthatók voltak és különösen kifejezetté váltak, ha a beteg állat evéssel, ivással próbálkozott.

Ritkábban szárnylógatást vagy sántaságot lehetett megfigyelni. A fiókák kb. 5-10 százalékánál észlelhetőek voltak idegrendszeri tünetek, de a fiatal állatok többsége hirtelen, általában hasmenés tüneteivel vagy anélkül elpusztult. A fiókák kiesésének mértéke átlagosan 60% volt, meglehetősen tág szélső értékek (20-100%) közötti különbséggel.

A betegség előrehaladtával a tojók többsége beszüntette a tojásrakást, és a megtojt tojások nagy része terméketlennek bizonyult. Az idősebb állatok közül főleg az idegrendszeri tüneteket mutató galambok hullottak el, de az állattartók zöme az idegrendszeri tüneteket mutató galambokat egy-két napon belül kiirtotta.

Általában azok a galambok, amelyek a kifejezett mozgás inkoordinációjával (=összerendezetlenség) járó idegrendszeri tünetek ellenére is képesek voltak takarmányt és ivóvizet felvenni, nem pusztultak el, bár állapotuk csak ritkán és csak nagyon hosszú idő után javult.

A betegség a legtöbb állományban 30 napnál tovább elhúzódott, míg heveny lefolyású esettel sokkal ritkábban találkoztak.

A vizsgált 49 fertőzött állomány közül mindössze 6 galambállományban volt tapasztalható 2 hétnél rövidebb járványlefolyás.

A FERTŐZÉS

A betegség terjesztésében a fertőzött állatok elsődleges szerepet játszanak. Egy-egy idegen származású galamb beállítása komoly veszélyt jelenthet.

A távoli versenyekre a galambokat többnyire együttesen utaztatják, úgy a versenyeken mint a kiállításokon is lehetőség nyílik a különböző állományokból származó galambok egymással való érintkezésére.

A betegség fertőzött takarmánnyal, ivóvízzel vagy porral közvetlenül terjed, közvetetten pedig rovarok, rágcsálók és az ember is terjesztheti a fertőzést.

A BETEGSÉG MEGELŐZÉSE

A betegség megelőzése a galambok vakcinás oltásával történhet. Többféle vakcina is kapható hazai forgalmazásban, a megfelelő oltóanyag kiválasztása és rendelése a kezelő állatorvos feladata. Ezúttal példaként egy leginkább alkalmazott homológ galamb paramyxovírus törzset tartalmazó vakcina alkalmazási módját ismertetjük.

NOBI-VAC PARAMYXO vakcina A.U.V. Az állatorvosi vényre kapható oltóanyag 80 és 200 adagos kiszerelésben kerül forgalomba. Kizárólag galambok immunizálására szolgál.

A vakcinát a mellékelt tájékoztatóban leírt adagokban kell a nyak bőre alá fecskendezni. Az egyszeri vakcinázás egy évig tartó immunitást (=védettséget) eredményez.

A vakcinázás 3 hetes kortól végezhető. Legjobb az állatokat a várható verseny, kiállítás vagy pároztatás előtt 6 héttel, de legkevesebb előtte 2 héttel oltani. Az emlékeztető oltást évente egy ízben kell megismételni. A beadás helyén átmenetileg kis duzzanat keletkezhet.

Az oltóanyagot a felhasználást megelőzően és a használata során rendszeresen és erősen fel kell rázni. A felnyitott üveget még a felnyitás napján fel kell használni.

Csak egészséges állatok vakcinázhatók. Más oltóanyaggal nem keverhető. A vakcinációtól számított 10 napon belül a galambok nem engedhetők hosszabb távú repülésre.

NÉHÁNY TANÁCS A VAKCINÁZÁSHOZ

A továbbiakban Schindler doktor, a Magyar galamb- és kisállattartók Országos Szövetsége Állat-egészségügyi Bizottsága vezető állatorvosának ajánlása szerint néhány hasznos tanácsot ismertetünk a galambok vakcinás oltásának az alkalmazásával kapcsolatban:

1. A vakcinát – amint a képen is láthatjuk – a nyak bőre alá kell oltani (KÉP).

2. A vakcinázást végezheti az állományt ellátó állatorvos, vagy az állatorvos által a teljesítésbe bevont segéd, aki adott esetben lehet a tenyésztő is.

3. Az állományok minden egyedét vakcinázni kell, mivel a vakcinázatlan állatok fogékonysága nagy kockázatot jelent az egész állományra nézve a kórokozó behurcolása esetén, állományon belül pedig sokáig fenntarthatják a víruscirkulációt.

4. A vakcinázás optimális időpontjának minden év első és második hónapját tartja, illetve a sorba növő fiatalok védelmét 4 hetes kortól.

5. Nagyon fontos a megelőző féregtelenítés. Erre a fenbendazol tartalmú, kapszula kiszerelésű készítmények a legalkalmasabbak. Alkalmazásuk a képen látható módon történhet.

6. A vakcinázás után célszerű valaminő probiotikumot adni a madaraknak. Az állatpatikákban számos PROBIOS nevű vitaminos készítmény kapható, melyek védenek a káros bélbaktériumok elszaporodásától, és ezáltal hatékonyan megelőzik a hasmenést, számos vitamint tartalmaznak és növeli az állatok ellenálló-képességét. Ezek a készítmények vény nélkül kaphatók.

NÉHÁNY SZÓ A DIFFERENCIÁL DIAGNÓZISRÓL – GYAKORIBB BETEGSÉGEK

Felvetődik a kérdés, hogy vajon hogyan különíthetők el egymástól azok a betegségek, melyek egymáshoz hasonlóan ugyancsak hasmenéssel, idegrendszeri tünetekkel, szárnylógatással stb. járnak? Itt a galambok esetében mindenekelőtt a két leggyakrabban előforduló betegségre a galamb szalmonellózisra és a paramyxivirózisra lehet gondolni.

A szalmonellózisra az jellemző, hogy mint baktérium okozta bántalom, antibiotikumos kezelésre gyógyul, szemben a vírus okozta paramyxoviriózissal. Ha pedig felnyitjuk a madárhullát, szalmonellózis esetén nagyon jellemző a kórbonctani kép, mely heveny lépgyulladással, elhalásos gócos májgyulladással, valamint bél- és izületgyulladással jár.

Az előbbiekhez hasonlóan a MIKOPLAZMÓZIS során szintén ismerünk kóros idegrendszeri tünetekkel járó, a központi idegrendszert károsító törzseket. Viszont a mikoplazmózisra jellemző a légzőszervek bántalmazottságára utaló tünetekkel (szörtyögő, tüsszögő, sípoló légzés, olykor a kötőhártyák elváltozásai stb.) jár.

A CHLAMIDIÁK is okozhatnak növendék galambokban tömeges elhullásokat olykor idegrendszeri károsodások következtében. A galambok fertőzöttsége nagyon gyakori és a fertőzés állományok közötti terjesztésében jelentős szerepet játszanak a vadmadarak is.

Heveny esetekben a betegek bágyadtak, hasmenésesek, fejletlenek, kötőhártyájuk, szemhéjuk megduzzad, rhinitis (=orrgyulladás), légzési nehézség, egyensúlyzavar és bénulás is kifejlődhet és főleg a fiókák megbetegedése gyakori.

A baromfiból származó egyes magas virulenciájú törzsektől megbetegedhet BAROMFIPESTISBEN a galamb is, amelynek a természetes fertőzéssel szemben azonban nagy az ellenálló-képessége.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007. márciusában.)

A galamb a tyúkfélékre nézve velogen (gyorsan megbetegítő törzs) vírussal való masszív fertőződéskor is csak szórványosan betegszik meg. A 3-21 napi lappangási idővel megbetegedő galambokra is az idegrendszeri tünetek és poliuria (egérszagú vizelet) a jellemző.