Törökország IV/5

CSALÁDI UTAZÁS TÖRÖKORSZÁGBAN

Topkapi, az ágyúkapu palota

Akit jószerencséje Isztambulba hoz, a szultán palotáját, a Topkapit feltétlenül meg kell látogatnia. A palotarendszer építését 1453-ban kezdte el II. Mehmet.

Szigorú strázsa áll rendíthetetlenül a bejáratnál korabeli öltözetben. A kapuőrség már nem a háremet vigyázza...

A palota területe nagyobb mint a vatikáni államé, épületrendszere bonyolult labirintus kisebb-nagyobb palotákkal, pavilonokkal, kertekkel, teraszokkal és folyosókkal.

Úgy gondolom, hogy a csodálatos porcelánok, arany- és ezüstremekek megtekintéséhez nem kell kommentárt fűzni, és talán míg ezekben gyönyörködünk, elmondom, hogy milyen volt az élet a palotában. Három úgynevezett udvaron kell keresztülmennünk, míg a palota fontos részeihez: a trónterembe, a kincstárba, a könyvtárba és a hárembe jutunk. Ez utolsó részbe az idegen kizárólag akkor léphetett be, ha a szultántól személyesen engedélyt kapott - másként halállal lakolt. A palota területén a szultánt kivéve mindenki csak gyalogosan közlekedhetett. A második kapu közelében van a halálkút, mely vizében a hóhér lemosta a véres szerszámait. Itt voltak a kivégzések! Ennek láttán ki is mert volna engedély nélkül a harmadik udvarba lépni?

Kissé odébb a hatalmas konyhaépületben nap mint nap 20 ezer (igen, nem tévesztettem el, húszezer!) személyre főztek. Ma itt gyönyörködhetünk a 10 ezer darabból álló porcelángyűjteményben. A harmadik udvarban volt a trónterem. Az aranyból készült trónt drágakövek ékítették, a padlót csodálatos szőnyegek borították. A könyvtárban 4000 darab arab, görög, perzsa, latin, héber és más nyelvű könyv sorakozott, a kincstárban pedig töménytelen mennyiségű, pazar drágakövekkel díszített arany- és ezüsttárgy, amit ajándékba kaptak a szultán, a hadjáratok alatt zsákmányoltak, vagy éppenséggel a kegyvesztettektől elkoboztak. Itt volt a hárem is, ahol a szultán és családja, feleségei és néhány száz ágyasa, az eunuchok, vagyis a kiherélt személyzet és a rabszolganők éltek.

Nincs férfiember talán, akinek a háremről nem az ezeregyéjszaka meséje jutna eszébe: szőnyegekkel borított termek, drágakövekkel kirakott és díszített kerevetek, s az unatkozó szultán előtt gyönyörű, fiatal nők százai áttetsző fátyolba öltözve, amint lejtik buja keleti táncukat. Ez mind igaz, de az is igaz, hogy a zárt falak közé bezárt sok hölgy intirkált és pletykált is, ami sokszor több gondot okozott a szultánnak mint maga az uralkodás. A szultán a feleségeit sorban látogatta, mindegyik nejnek megvolt a kijelölt napja! Ilyenkor ezüstpatkós sarut húzott a nagyúr, hogy már messziről hallhatók legyenek a léptei a folyosón. Ebben a helyzetben a szultánnal szembetalálkozni nagy tiszteletlenség volt, amit sokszor halállal sújtottak.

És honnan származtak a hárembe kerülő szép rabszolgalányok? A legfőbb vámtisztviselő egyik legfontosabb feladata volt, hogy a rabszolgaszállító hajó rakományát átvizsgálja, és a legszebb lányokat a szultán háremébe hozza. Az pedig nagy kitüntetés volt, ha e lányok közül valakit a szultán ágyasává tett! Ettől még hivatalosan érintetlenek maradtak, és nem egyet később a szultán a nagyuraknak kiházasított. A heremekben élő nők egész Törökhonban csak lefátyolozva mehettek az utcára, férfiakkal nem állhattak szóba, de a leírásokból azt is tudjuk, hogy amikor a Nagyúr bevonult, és akár 2-3 évre is elvitte katonáit, azok eddig hárembe zárt asszonyai bizony egyszeriben fittyet hánytak a szigorú előírásokra: egész nap bort ittak, fürdőztek, bujálkodtak, mígnem uruk és parancsolójuk hazatért.