CS. JÁNOS, szentesi Olvasónk tette fel a kérdést levelében. „Tisztelt Doktor úr! Már évek óta galambászkodom, de soha semmi problémám nem volt a galambjaimmal. Az utóbbi időben észrevettem, hogy néhány állat étvágytalan és hasmenéses. Ekkor adtam nekik „kakasport” (Neo-Te-Sol pulvis), de a hasmenés nem állt meg. Sőt volt olyan közülük, amelyik sántikált, meg a feje is „lecsavarodott”. A betegeket kiemeltem.
Ezután szakember tanácsára Baytril oldatot itattam velük. Ekkor átmeneti javulást észleltem ugyan, de hamarosan újra kezdődött a baj.
Rendszeresen járatom a Kistermelők Lapját, és a példányokat összegyűjtöttem, de nem találtam azokban a galambok betegségeiről leírást.
Legyen szíves megírni, hogy mi okozhatja a galambok hasmenését, mivel tudnám a bajt orvosolni, vagy netán fel kellene számolni az állományomat?”
Tisztelt Olvasónk! Mindennapos állatorvosi tevékenységem során többször is felteszik a galambászok az Ön által is felvetett kérdést, ezért úgy gondolom, hogy a téma valóban közérdeklődésre tarthat számot. És nem csak azért, mert a hasmenés számos olyan okból is felléphet, melyek egy része kellő odafigyeléssel megelőzhető, és itt mindenekelőtt a takarmányozási hibákra gondolok, mint a penészes, dohos takarmány etetése, az egyoldalú táplálás, a vitaminok hiánya stb., de nem egyszer a paraziták okozzák a bajt, mint a scaridosis (=orsóféreg), a capilláriák (=”hajszálféreg”), a kokcidiumok stb., melyek kártétele megelőzhető.
De különböző baktériumok (Salmonella, Escherichia coli, staphylococcus, streptococcus stb.) és vírusok (papamyxovirus, Rotavirus, Adenoma stb.) is előidézhetik a hasmenést.
Különös figyelmet kell fordítani a salmonellosisra, melynek kiemelten fontos közegészségügyi jelentősége is van, hiszen az emberi élelmiszer-mérgezések egyik leggyakoribb kiváltója.
Ezt bizonyítja, hogy az EU-ban 1999-ben mintegy 166.000 esetben jelentettek szalmonellás ételmérgezést, ami pedig a hazai eseteket illeti, Magyarországon az 1966-ban bakterológiailag igazolt szalmonella-esetek száma 31.270 volt. Az emberi szalmonella-fertőzések száma világszerte, így nálunk is lassan, de évről-évre nő. A galamb szalmonellózisa veszélyes zoonózis, tehát az állatról emberre terjedő betegségek közé tartozik.
Amint láthatjuk, a galambok hasmenésének számos előidéző oka lehet, így Olvasónk esetében – rövid levelére reflektálva – aligha lehet megmondani mi okozza a bántalmat, nevezetesen a hasmenést és az idegrendszeri tüneteteket.
Ehhez ugyanis mindenképpen nagyon alapos, helyszíni állatorvosi vizsgálatra van szükség, sőt sok esetben az esetleges kórokozó kimutatására a laboratóriumi vizsgálatokat is igénybe kell venni. Amennyiben pedig kimutatják a bántalom okozóját, azt is meg kell keresni, hogy többféle gyógyszer közül melyekre a legérzékenyebbek a baktériumok.
Ugyancsak nagyon gyakori hasmenést is okozó vírusos bántalom a paramyxovirus, mely vakcinázással megelőzhető. Ezt lapunk következő számában fogjuk ismertetni.
A továbbiakban néhány olyan bántalomról lesz szó röviden és a teljesség igénye nélkül, elsősorban a gyakorlat szempontjából, melyek sokszor felelősek a galambok hasmenésének a fellobbanásáért.
A GALAMBOK SZALMONELLÓZISA
Nagyon régen ismert a galambállományokban a duzzadt izületeket mutató, repülési képtelenséget okozó paratífusz. A betegség kórokozója valamelyik szalmonellafaj.
Ismert tény, hogy a szalmonellák nagyon elterjedtek a madárvilágban. Ha egy tenyészállomány megfertőződik, nagyon súlyos veszteségeket okoz a galambállományban, súlyos szaporodásbiológiai következményekkel jár, de óriási veszteséget okoz a fiatal utódokban is.
A kártételük azonban nemcsak az önállóan előidézett megbetegedésben nyilvánul meg, de abban is, hogy hajlamossá teszi a szervezetet más, egyéb fertőzés megeredésére, és ezáltal más betegség vagy betegségek fellobbantására is.
A FERTŐZŐDÉS
A galambokban elsősorban a Salmonella Typhimurium v. copenhagen törzs okozza a legtöbb fertőzést, szemben a baromfival, ahol a S. enteritidis a gyakoribb. Egyébként – ahogy azt az előbbiek során is olvashattuk – mindkét kórokozónak közegészségügyi vonzata van, mert az állatról emberre terjedő szalmonellózis főszereplői.
A fertőződés szájon át történik, mely során a baktériumok bejutnak az emésztő traktusba. A kórokozó hamarosan bekerül a bélnyálkahártya-hámba, ott elszaporodik és enyhébb-súlyosabb fokú bélgyulladást idéz elő, ami kiváltja a hasmenést.
A diarrhoea (=hasmenés, gyakori híg székletürítés) következtében a gazdaszervezet nemcsak táplálék, de víz- és elektrolit- (=negatív és pozitív töltésű ionokat tartalmazó oldat) vesztést is szenved. Az immunrendszer ezáltal meggyengül és az egyed védtelenné válik egyéb fertőzésekkel szemben.
Ugyanakkor a sérült vérereken keresztül a véráramba jutott baktériumok létfontosságú szervekbe kerülve gócos gyulladást és elhalást okoznak. Mindezek következtében az érintett szerv (pl. izület) működésének zavarát, esetleg működéskiesést eredményez. Így többek között a tüdőbe jutott kórokozó a tüdő megbetegedését és ezáltal súlyos légzőszervi tünetek megjelenését idézi elő.
A LEGGYAKORIBB FERTŐZÉSI FORRÁSOK
1. A bélsárral szennyezett takarmány.
2. Az ivóvíz.
3. A tojáshéj.
4. Szennyezett alomanyag, föld.
5. Ragályfogó eszközök (etetők, itatók, takarító felszerelés, cipő stb.).
6. Vadmadarak.
7. Rovarok, rágcsálók.
8. Az ember.
9. A bántalom fontos terjesztői az egészségesnek látszó, szalmonellát ürítő egyedek, melyek bélsarukkal, begytejükkel és ivarsejtjeikkel is képesek a kórokozó terjesztésére, tova vitelére.
TÜNETEK
Az idősebb állatoknál a tünetek emésztőszervi, olykor légzőszervi vagy idegrendszeri jellegűek, gyakran pedig az izületek bántalmazottságára utalnak.
Az állatok étvágytalanok, hasmenésesek, sokat isznak. A hasmenéstől a kloaka tájéka szennyezett. A bélsár nyálkás, habos, esetleg véres. Az epe sokszor zöldes árnyalatúra színezi. Ez abból adódik, hogy az étvágytalan galamb nem eszik, a bélsarába folyamatosan ürülő epe nem használódik fel, és a bélsárnak zöldes színezetet ad. Az ürülékben olykor emésztetlen takarmányt is lehet találni.
Az idült bántalom esetében az izületek duzzadtak, fájdalmasok. Olykor nem működő, merev izületeket vagy mozgásképtelen, lógó, béna szárnyakat találunk.
Máskor idegrendszeri tünetek mutatkoznak ferde fejtartással, összerendezetlen, inkoordinált mozgással, nyaktekergetéssel stb.
A megbetegedésre a befulladt tojások, a gyenge életképességű, kis fejlődési eséllyel rendelkező fiatalok is utalnak.
A tollasodó fiókák hasmenésesek, a fészekhagyó fiókák bágyadtak, soványak, olykor hígabb, zöldes bélsarat ürítenek.
A betegség megállapításához állatorvosi közreműködés szüksége, hiszen számos egyéb okból is kialakulhatnak az elmondott tünetek. Amint arról már szó esett, okozhatja baktérium, vírus, parazita, anyagcserezavar és így tovább.
A MEGELŐZÉS TENNIVALÓI
1. Nagyon fontos az új egyedek beállítása esetén, azok karanténozása (elkülönítése és megfigyelése), esetleg a fertőzöttségük kiderítésére azok laboratóriumi vizsgálata vagy célzott, preventív kezelése az állatorvos tanácsa szerint.
2. Az előbbiekben felsorolt fertőzési források kiküszöbölése.
3. A hajlamosító tényezők kiiktatása, az általános ellenálló-képesség megfelelően jó biztosítása. Az ásványianyag-forgalom szinten tartása érdekében a takarmány-kiegészítők, nyomelemek, vitaminok adagolása nagyon fontos.
4. A dúchigiéniai szempontok maradéktalan betartása.
5. A megelőzés egyik eszköze a PROBIOTIKUMOK alkalmazása. Ezek olyan készítmények, amelyek a normál bélflóra összetevőit tartalmazzák és ily módon alkalmazásukkal kedvezően visszaszorítható a kórokozó baktériumok elszaporodása.
6. A Salmonella typhimurium fertőzés elleni aktív immunizálásra szolgál a COLOMBOVAC PARATHYPUS vakcina A.U.V. A 6 hetesnél idősebb galambok olthatók, majd az oltott állat a vakcinázás után 3 hétig más madarakkal nem érintkezhet. Az oltással kapcsolatban a kezelő állatorvos ad részletesebb tájékoztatást. Erről csak annyit, hogy 50 adagos kiszerelésben kerül forgalomba.
GYÓGYKEZELÉS
Amennyiben a klinikai tünetek és a laboratóriumi eredmények is igazolják a szalmonellás megbetegedést, rezisztencia-vizsgálat segítségével antibiotikumokkal (tetracuklinekkel, polimixinekkel) vagy fluorquinolo-származékokkal lehet gyógykezelni. Az újabb irodalom szerint a galambok esetében az utóbbiaktól várható a legkedvezőbb eredmény.
A súlyos klinikai tüneteket mutató állatokat, mint biztos baktériumürítőket célszerű kiemelni és eltüntetni az állományból.
A GALAMBHERPESZ
A főként fiatal galambállományokban súlyos veszteséget – mintegy 10% körüli kiesést okozó – vírusos bántalmat az USA-ban, Ausztráliában és Európa több államában, így többek között a szomszédos Ausztriában és az akkori Csehszlovákiában is előbb megállapították, de hazai előfordulásáról csak 1972-ben számolt be elsőként VETÉSI professzor és mtsa.
A fiatal galambok máj-, hasnyálmirigy- és bélgyulladással járó bántalma elsőként 3 budapesti galambállományban került megállapításra.
A KÓROKOZÓ
A betegséget herpes-vírus idézi elő, mely iránt csak a galambok fogékonyak, bár fertőzött galambokkal szoros kapcsolatban lévő törpepapagájokból is izolálták már a vírust.
A herpes-vírusokról tudni kell, hogy 120-200 nm átmérőjű, köbös szimmetriájú, burkos vírusok. Ellenálló-képességük nem nagy, 60°C-on és fertőtlenítőszerek hatására perceken belül elpusztulnak, pH 5 és 8 között azonban megőrzik fertőzőképességüket. A váladékokban néhány naptól néhány hétig maradnak életképesek. Kevés kivételtől eltekintve fajspecifikusak, ami azt jelenti, hogy csak a nekik megfelelő gazdafajokat, illetve szoros rokonaikat betegítik meg. A herpes-vírusos fertőződés tartós vírushordozással jár.
A FERTŐZŐDÉS
A fertőződés leginkább a tünetmentes, vírushordozó, felnőtt állatokkal történik. A fiatal egyedek főleg az anyjuktól fertőződnek, de ez a maternális ellenanyagok védő hatása miatt többnyire nem nyilvánul meg tünetekben.
A légutakon át jön létre a fertőzés akkor, ha a fogékony állatok más állományok fertőzött galambjaival találkoznak.
A fertőződés szempontjából jelentős szerepe van a szervezet ellenálló-képességének, ugyanis az állatok csökkent ellenálló-képessége elősegíti a fertőzés megeredését. Ezt igazolja az a tény is, hogy a galambherpesztől megbetegedett állományokban gyakran előfordulnak egyéb betegségek, így többek között a szalmonellózis, a chlamidiózis, mikoplazmózis stb.
Arról pedig már szó esett, hogy az átvészelt vagy tünetmentesen fertőzött galambok tartósan vírushordozók maradnak, és főleg különböző stresszhatásokra ürítik a kórokozót.
TÜNETEK
A betegség főleg a 2-6 hónapos állatokon jelentkezik. A betegség során savós, hurutos kötőhártya-gyulladás, álhártyás garatgyulladás, orrhurut, majd a betegség harmadik vagy negyedik napján hasmenés következik, és a galambok nagyon gyorsan elpusztulnak. A mortalitás (=elhullás) 10% körüli.
Idült esetekben sinusitis („orrüreg” gyulladása), nehézlégzés és a szövődményesen csatlakozó egyéb kórokozók (szalmonellák, pasztörellák stb.) okozta kórképeknek megfelelő tünetek láthatók. A beteg állatok fáradékonyak.
VÉDEKEZÉS
A fertőzés lehető megelőzése és a galambok ellenálló-képességének a megerősítése mellett – amiről a szalmonellózis leírása során már olvashattunk – a fertőzésnek kitett állatokat vakcinás oltásban lehet részesíteni.
A vakcinás oltást először 50 napos korban két hetes időközzel kétszer, majd a tojószezon előtt 3-4 héttel ajánlják alkalmazni (VARGA). A kikelt fiókák szikimmunitással rendelkeznek.
(A cikk megjelent dr. Radnai István tollából a Kistermelők Lapjában 2007. februárjában.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése