FRANKFURTON ÁT DÉL-AMERIKÁBA
Találkoztunk egy hölggyel...
Még kora délelőtt megérkeztünk Frankfurtba, és csak este indult a gépünk Caracasba. Volt csaknem egy teljes napunk. Nem lézengtünk, hanem a repülőtéri járattal bementünk a nagyvárosba, mely akkor az NSZK ötödik nagyvárosa volt, és lakóinak száma 3/4 millió körül mozgott.
Tanácstalanul őgyelegtünk kicsit a városi forgatagban, majd megláttam egy padon egy hölgyet egyedül üldögélni. Elnézést kértem, és immár magyar akcentussal tördelve a nyelvet, megkérdeztem, hogy merre van az operaház, melyről oly sokat olvastam. Kérdésére elmondtam, hogy magyarok vagyunk Budapestről és Amerikába utazunk, de van egy kevés időnk, és szeretnénk kicsit körülnézni a városban. Mosolyogva felelte, hogy a nyáron egy hónapot töltött a fővárosunkban, ami nagyon tetszett neki, és ugyancsak megszerette a magyarokat. Szabadnapja van, szívesen sétál velünk a belvárosban. Örömmel fogadtuk az ajánlatát óriási szerencsének tartva azt.
Legelőször meghívott egy kávéra, amit nem engedett kifizetni, így a 100 márkás (még mindig) érintetlenül maradt...
Gyorsan beszélt németül, nehezen követtem, így gyakran megszakítottam, hogy "bitte langsamer"... Vagy újrakérdeztem, de megértettük egymást, így a dialógusunk pedig nem szenvedett csorbát.
Mindenekelőtt találkozásunk színhelyére, a Justitia kúthoz sétáltunk, ahol elmondta, hogy 1543-ban állították a szökőkutat, melyből a császárkoronázások alkalmával vörös és fehér bor folyt. A kép a Justitia (Igazság) szobor előtt készült.
Nem messze volt a városháza hármas homlokzata, amit Rőmer-háznak is hívnak. Nevét az épületegyüttes egyik legrégibb házáról kapta, melyről már 1322-ben említést tesz a krónika. Csak kívülről csodáljuk meg, mert belülről - bár (mondja kísérőnk) nagyon érdekes - sajnos nincsen időnk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése