2011. június 4., szombat

Jordánia III/8

BIBILIAI TÁJAKON JORDÁNIÁBAN
A Vörös-tenger felé vesszük utunkat







Másnap már kora reggel utazunk tovább, és rövidesen elérjük a Vörös-tengert. A tenger hossza 2300 km, szélessége 35 km, a legnagyobb mélysége pedig 2177 méter. Útközben hatalmas sziklás hegyek tornyosulnak.

Ami a vallást illeti, az államvallás a mohamedán, és mintegy 10 százalékra becsülik a keresztények számát. Ezek a keleti-ortodox vallást követik. Mohamed a vallásalapító tevehajcsár majd karavánvezető volt, és ily módon világlátott emberré vált. Egy özvegyet, a nála 15 évvel idősebb de gazdag Chadiját veszi feleségül, akivel együtt összesen 12 felesége volt. Már 40 éves, amikor az első álmai, látomásai során 610 körül ájuláshoz hasonló rohamában Gábriel angyalt véli látni. A látomás többször is ismétlődik. Ennek során a megjelent lény megparancsolta Mohamednek, hogy védje meg az emberiséget Allah haragjától. Prédikációi a világ végéről, a paradicsom boldogságáról szóltak, megtérésre és jócselekedetekre szólította fel honfitársait. Vallása a zsidó és keresztény elemekből összeszövődött és arab viszonyokra alkalmazott egyistenhit, mely alaptézisei, hogy Allah az Isten és Mohamed az ő prófétája. Naponta ötször kell imádkozni: pirkadatkor, délelőtt, délben, délután és sötétedéskor. Alamizsnálkodni kell a szegényeknek, meg kell tartani a ramadánt, a böjtöt. Az ünnepnap a péntek. Az életben legalább egyszer el kell zarándokolni Mekkába, és tíszer körüljárni a szent követ, a Kábát, és azt megcsókolni.
Mohamed vallása erősen férficentrikus. A próféta szerint a férjnek joga van arra, hogy akkor verje meg a feleségét, amikor csak akarja, helyesebben, amikor valami nem tetszik neki. A válás nagyon könnyű, mert hogyha a férfi 3 tanú előtt 3-szor kijelenti, hogy válni akar, az már meg is történt. De az is igaz, hogy az asszonyt el kell tartania, és a várandós asszonytól nem lehet elválni. És mi történik, ha az asszony megcsalja a férjét? Ezért megkövezés jár. Nemrégiben egy szaúdi hercegnőt és szeretőjét is kivégezték házasságtörés miatt. És a szeretőjét miért? A férfi is bűnös a próféta szerint? A férfi csak akkor bűnös és csak akkor kell megbüntetni, ha más férfi feleségét szereti el...






A levantei kereskedelem idején a legfontosabb tengerek egyike volt a világkereskedelemben, a 16. század folyamán. Csak akkor csökkent a jelentősége, amikor az Afrika körüli utat felfedezték. A Szuezi-csatorna megnyitása után újra a világ egyik legsűrűbben hajózott tengerévé lépett elő.





A tenger átlátszó vize intenzív kék, a korallzátonyok felett pedig zöldes színű. Nagyfokú párolgásánál fogva sótartalma is nagyobb, mint más tengereké. A partokat sórétegek borítják. A part közelében levő sekélyebb és sóval telített víz alkonyat felé sárgásvörösnek látszik, innen adódott a neve is. A vize kellemesen meleg, sohasem száll 26 fok alá, ezért számos üdülő és sportcentrum van a partján. Itt vannak a világ legnagyobb koralltelepei, de ma már a korall gyűjtése szigorúan tilos. A biblia közismert története pedig nem hagyható el: Mózes a Vörös-tengeren át vezette ki Egyiptomból a népét. A tenger vize kettévált előttük, az üldözésükre siető egyiptomi sereget pedig elnyelték a habjai.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése