2011. június 17., péntek

Tanzánia III/1

SZAFARITÚRA TANZÁNIÁBAN
ÉS MIFÉLE NÉPSÉG LAKIK ERREFELÉ?
A büszke afrikai maszájok




Kíváncsiak voltunk, hogy élnek, mint laknak, de megközelítésük bizony nem veszélytelen. Közvetítőre volt szükség, mert csak előzetes megbeszélés után látogathattuk meg e vademberek települését, a bomát, és kukkanthattunk be a sárkunyhójukba, a manyatába. Hogy milyenek is a maszájok? Hát magasak, karcsúak, vállasak. Legtöbbjük egyetlen barnás színű leplet visel, de karperecekkel és nyakékekkel bőven meg van rakodva.





Sokan közülük a fülükben is hatalmas, cifra karikát viselnek, arcuk és testük bőrét vörösesbarna foltok tarkítják. Régi szokás szerint marhafaggyút gyúrnak össze vörösfölddel (laterittal), és ezzel kenik be magukat!





A férfiak fején rövidebb-hosszabb hajzat díszlett, az asszonyok és lányok azonban többnyire kopaszra nyírottak. A gyerekek nemkülönben.





Az egész csapat európai orrnak nem való, sajátos illatot árasztott, s rengeteg légy döngte körül. Nehezen bírható szaguk állítólag a verejtékükkel összevegyült marhafaggyútól eredt.





Nyomorúságos sárkunyhókban laknak. Ez a manyata. Vázát vékony ágakból készítik, amit aztán tehéntrágyával vonnak be. A tűző nap valamint a manyata közepén égő tűz teljesen kiszárítja, kiégeti a marhaürüléket, és keményebb lesz a téglánál.





Legkedveltebb italuk a szarvasmarhavérrel kevert tej! Szerfelett higiénikusan készül: a tökhéjból kifaragott edényt előbb nagyon gondosan kimossák tehénvizelettel, majd tejet fejnek bele. Ezután elszorítják a tehén nyaki vénáját és megszúrva, a tejhez vért engednek. Ha a rekkenő hőségben maszájné tárolni akarja a kitűnő nedűt - miután hűtőszekrény nincs - valamiképpen konzerválni kell. E célt szolgálja, hogy ismét tehénvizeletet kever hozzá! Előszeretettel fogyasztják az errefelé nagyon elterjedt rovarokat, a termeszeket is - ropogósra sütve.





A bomát másfél méter vastagságú, majdnem embermagasságú tüskés sövény veszi körül, mely megvédi a háziállatokat az oroszlánok támadásától. Nagyon kevés a víz! Bármilyen messze is van valaminő forrás, naponta kell vízért menni, és ez az asszonyok dolga, akik sokszor kilométereken át hozzák fejükön ügyesen egyensúlyozva a vízzel színültig telt csöbröket.
Beléptem a manyatába! Ó, azok a szagok! Középen néhány gally, mert éjjel hideg van, és este tüzet gyújtanak. Jobbra-balra elrekesztett hálóhelyek. Itt alszanak az asszonyok. Jól értették, többesszámot használtam, mert egy valamirevaló maszájnak több felesége is van! Az összes földi javak között a legtöbbet ér a minél nagyobb zebucsorda és a minél több feleség. Egy jobb módú maszájnak akár 5-6 felesége is van!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése