Tanzánia III/2

SZAFARITÚRA TANZÁNIÁBAN

Maszáj életfilozófia

Alapszabály: a férfihez nem méltó a munka! Csakis a zebucsorda őrzése és a harc a férfiak feladata. Valamikor valóban sokat harcoltak más törzsekkel: azokat kirabolták, állataikat elvették, a jó legelőről elűzték őket, sőt még asszonyaikat is elbitorolták. Ma már inkább csak vadállatokkal, főként az oroszlánokkal bajlódnak, ha azok a legelésző gulyáikat megtámadják. A nő voltaképpen szolgája a maszáj férfinak. Ellátja a háztartását, gondozza a barmait, és utódokat hoz a világra. A kevés, mindössze 1-2 feleség náluk a szegénység csalhatatlan bizonyítéka. A házastársakat bizony nem sok érzelmi szál fűzi egymáshoz. Ha például kedves vendég érkezik, akkor nemcsak ételt, italt, szállást kap, de a szívélyes házigazda bármelyik feleségét is rendelkésére bocsátja éjszakára.

Ha pedig a vendég a barátságos gesztust visszautasítaná, ez a legkomolyabb sértés. A leány tehát errefelé szabályos adásvétel tárgya. A vőlegény és az após megegyeznek az árban, vagyis hány marhát, kecskét, juhot kell fizetni érte. Ha az alkut megkötötték, az ifjú arának engedelmeskedni kell, akár tetszik, akár nem. 

Közben a szabad tűzön készült az ebéd! Jókora cserépedényekben vizet forraltak, édesburgonyát és éretlen zöld banánt főztek bele. Amikor megfőtt, tejjel és vajjal keverve tálalták. Ünnepeken pombe is jut az ebédhez. Ez szeszes ital, amit kukoricából és banánból készítenek.

Már az 5-6 éves kisfiúk is ott vannak az állatok mellett! Arcukra fehér festékkel különféle mintákat rajzolnak, markukban hosszú botot szorongatnak. Ha felcseperednek, körülmetélik, vagyik férfivá avatják őket, és moranokká, harcosokká válnak. Egyébként a lányokat is ünnepélyesen avatják nővé. A 13-15 éves lányok - ha már eléggé fejlettek - maguk is a harcosok lakta bomákba vagy kraalokba költöznek, és a legzavartalanabb szabad szerelemben élnek. Ha férjhez mennek, már úgyis csak a robot és egyhangúság jut osztályrészükül.

Legyek miriádjai erednek a települést elhagyó ember nyomába, és vándorolnak vele a szavannákon. A vakság, mely rendkívül gyakori a maszájok körében, jórészt a rettentő mennyiségű légynek köszönhető. Ezek a rovarok ugyanis szívesen petéznek a gyerekek szemhéja alá. Nem egyszer láttuk, amint a kis pöttöm, egészséges csemete könnyező szemében sárgás színű nyűvek nyüzsögtek, de a szülők - ki tudja mi okból - nem törődnek vele.

A maszájok élete elválaszthatatlan a szarvasmarhától, zebutól. A tehén a maszáj négylábú takarékbetétje, minden vagyona. Ezek szolgáltatják a legfontosabb táplálékukat, a vért és a tejet, bár tejből alig adnak naponta egy-két liternyit. A tejet frissiben, forralatlanul vagy kissé savanykásan isszák. A betegeknek mindig megforralják. Különösen sokra tartják a nagy zsírtartalmú juhtejet. Vajat is köpülnek, de a sajtot nem ismerik.

Ha esténként hazatér a gulya, erős sövénykerítéssel védik a vadállatokkal szemben. És ugyan hány szarvasmarhája is van egy maszáj családnak? A tehetősebbeknek 100, 200 vagy akár 300 is! A zebuállomány minőségére jellemző, hogy a 15 millió lakosra 20 millió szarvasmarha jut ugyan, mégis Kenyából kell tejet importálni a lakosság maradéktalan ellátásra. A gyérfüvű legelőn az állatok éppencsak tengetik az életüket. Jó tejelő tehén csak a gazdag feketék vagy fehérek farmjain található. Ez a tehén - lényegesen intenzívebb körülmények között - már 15 liter tejet is megad. Marhahúst nem esznek! Sajnálják levágni, no meg a sovány marhán alig akad hús. A maszáj csak akkor vágja le a zebuját, ha már pusztulófélben van.