2012. április 6., péntek

Baltikum IV/1

KÖRUTAZÁS A BALTIKUMBAN
 FINNORSZÁG
Helsinki




Már korán reggel indult a hajónk a Tallini kikötőből Helsinkibe. Rengeteg utas volt, az út egésze pedig be- és kiszállással együtt 3 órán át tartott. Szikrázó napsütéssel és igen meleg idővel fogadott a finn főváros bennünket. Míg beérünk a városba, elmondom, hogy a finnek 1917-ben, az orosz forradalom után kiáltották ki a függetlenséget, de a jobb- és baloldali erők között azonnal megindult a harc, mely a fehérek győzelmével végződött.





Helsinki lett a főváros, mely a II. világháború kitöréséig töretlenül fejlődött. A város építészetére a neoklasszicizmus volt a jellemző. Számos nagyszerű épületet emeltek, nőtt az életszínvonal.





Bementünk a vásárcsarnokba, ahol az égvilágon mindent lehetett kapni euróért. Szívfájdítóan drágán, 8 euróért ettünk 2 fagylaltot.





1932-ben készült a 3 kovács szobra bronzból. Az emberi munkát ábrázolja, és a mesterek akkor sújtanak le az üllőre, ha épp egy szűz lány áll meg az alkotás előtt. A lányok el vannak tiltva a környékről... - mondja vezetőnk jelentős mosollyal.





Mannerheim tábornagy lovasszobra. Ő 1867-1951 között Finnország legjelentősebb politikusa, a II. világháborúban a hadsereg főparancsnoka, 1944-46-ban a köztársaság elnöke. a szobrot 1960-ban leplezték le.





Bemegyünk Helsinki egyik jellegzetes, modern épületébe, a Sziklatemplomba. A sziklából kirobbantott helyre építették gránitból és üvegből. Nagyon érdekes, hogy belülről is nyers sziklából állnak a falai. Kupolájának belseje pedig vörösréz-szalagokból készült fonat. Pompázatosan izgalmas, ritka látvány!





A templom kiváló akusztikai adottságai elsőrangú koncertteremmé teszik a helyiséget. Jól látszik a nyers szikla a kórus mögött is.





A pályaudvar modern épületében óriási a forgalom.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése