2011. augusztus 24., szerda

USA IV/4

JÖJJENEK EL VELEM AMERIKÁBA!
Washington, a főváros
Tegyünk egy kis sétát a városban!




A város lakosságának több mint 70 százaléka színesbőrű. Az amerikai főváros az Egyesült Államok legnagyobb néger többségű városa. Sok a park, szélesek az utcák, viszonylag nem nagy a zsúfoltság. A város építészeti szabályzata tiltja a felhőkarcolók építését, megszabja a házak magasságát, rendelkezik arról, hogy ne építsenek be olyan területeket, amelyeket parknak, szabad térnek szánnak. A város terveit egy l'Enfant nevű francia készítette. Előbb elvetették a terveit mondván: "Ki látott már 160 láb széles sugárutakat? Azt képzeli, arra pazaroljuk a földünket, hogy utat építsenek belőle?!" A tervező időközben meghalt a végső elkeseredésében, így azt már nem érhette meg, hogy a város mégis az ő elképzelései szerint rendeződött.
Túl sok az olyan söröző, ahol az asztalon egy fehér vagy fekete ruhátlan hölgy erotikus táncot lejt. Egy-egy tagbaszakadt néger legény őrködik azon, hogyha beléptél, ne potyázz, hanem fogyassz is valamit. Az is meglepett, hogy ebben az elegáns belvárosban nem egy, utcára nyíló szürke boltajtó látható, mely nyitásakor apró helyiségbe jutsz, ahol az asztal körül fedetlen keblű hölgyek üldögélnek, bájaikat kínálva. Bármelyiket választva a tarifa 30 dollár lett volna.





A gyufa reklámcikk, mindenütt ingyen kapható - a rajta levő hirdetésekkel. A gépkocsik parkolása egyik nap az utca egyik oldalán, másnap a másikon engedélyezett. Így lehetővé válik az utca takarítása. Az orvos nagyon drága még a legolcsóbb helyen is. A kórházi biztosítás önrészesedés jellegű. Ami a lakásokat illeti ma már hideg-melegvíz és központi fűtés nélkül nem szabad lakást kiadni. Az ablak sok helyütt egyáltalán nem nyitható, a légkondicionáló nyáron hűti, télen pedig fűti a lakást. És még egy dolog! Minden ajtón van belül biztonsági lánc, amely bekapcsolására egy az ajtóra kiszegezett tábla külön felhívja a figyelmet. Elég rossz a közbiztonság...





A tereket számos szép szobor díszíti.
A reklám mindenben mindenekelőtt! Az áruházakban ún. bélyegzős akció van, a vásárlás 1 százalékát visszatérítik. Sok áruban, például konzervben is olyan kupon van, mellyel egy másik dobozzal vagy valaminő más ajándékot lehet kapni. Az újságokban is van kupon, melyek beküldése után mintacsomagot küldenek. Ügyesebbnél ügyesebb vásárlócsalogató reklámok Amerikából a 70-es évekből!
A vállalatoknál hierarchia uralkodik. A főnök szobája, parkolóhelye központos. Minél magasabb a beosztás, annál közelebb van a tisztviselő szobája és parkolóhelye a főnökéhez. Egy magasabb sarzsira történő előléptetéshez nemcsak éveken keresztül kell bizonyítani, de a kinevezés előtt a főnök meghívja a jelöltet (persze feleségestül) egy előkelő vendéglőbe, ahol megfigyeli a viselkedését: hogyan eszik, mozog, nem túl hangoskodó-e vagy éppen túl szerény stb. Ezután egy tárgyaláson kell bizonyítania. Ha minden rendben van, újabb magasabb beosztásának megfelelően kell márkásabb kocsit vásárolnia, jobb helyen lakást kivenni és így tovább...





Még nyilvánvalóan sok érdekes dolgot megemlíthetnék vezetőnk kalauzolásunk közben mondottaiból az amerikai viselkedésről, életmódról... de máris a törvényhozás épületében, a Kapitóliumban vagyunk. Az épület mindig nyitva áll a látogatók előtt, a belépés díjtalan. Itt székel a szenátus és a képviselőház is, tehát a törvényhozás, a kettő együtt a kongresszus.





A Kapitólium 100 holdas park közepén áll, benne 540 helyiség van. A képviselők száma a állam lakosságától függ (amely delegálja) mintegy 435 fő, de szenátort minden állam, a nagyságától függetlenül csak kettőt küldhet. Minden szenátornak külön rezidenciája van. Ottjártunkkor évi 190 ezer dollárt kapott csak azért, hogy fenntartsa a stábját, majd 30 ezer dollár a fizetése. A kongresszus mindkét háza 1800-ban költözött be ide, de alig helyezkedtek el a honatyák az új épületben, a fővárosba behatolt angol csapatok felégették azt, és újabb 5 év telt el, míg a károkat sikerült helyreállítani.





A hatalmas kupolacsarnok átmérője 30 méter. A mennyezetet hatalmas freskó díszíti, a falon körbe-körbe pedig monumentális történelmi tárgyú festményekben gyönyörködhettünk. A festmények között a falak mentén szobrok állnak, az amerikai história súlyos alakjait, elsősorban az elnököket ábrázoló alkotások ezek.





A közelben van a szoborcsarnok. Valamikor itt volt a képviselőház ülésterme. Minden állam két szobrot adományozhat a törvényhozás épületének! Sok híres ember között megtalálhatjuk Fultont, a gőzhajó feltalálójának a szobrát is.





Íme a harmadik ház, a Legfelsőbb Bíróság épülete. Itt minden elfogadott törvény felülvizsgálatra kerül, hogy vajon az alkotmány szellemében fogant-e! Egy-egy elfogadott törvény tehát még ennek a 9 tagú bizottságnak is áldozatul eshet. Tagjait a mindenkori elnök nevezi ki egy élethosszig.





Még egy másik épület is tartozik ide, a Kongresszusi Könyvtár, mely a világ egyik legnagyobb kézikönyvtára. Állománya meghaladja a 60 millió kötetet. Még Hitler magánkönyvtárának jelentős része is idekerült. Minden az USÁ-ban megjelenő új könyvből egy példányt ide kell küldeni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése