EGY HÉT ALBÁNIÁBAN
Durres, a kikötőváros
Mielőtt utunk következő állomására értünk, útközben rövid pihenőt tartottunk a tengerparton. Szép csendesen hullámzik a víz. Szemet és lelket gyönyörködtető a táj.
A több mint 2000 méter magas Balkán Alpokon életveszélyesen kanyargó, minduntalan tűkanyarokkal szegélyezett keskeny úton bámulatosan biztos kézzel vezette a sofőr a kocsinkat odafent a hatalmas sziklás hegyormok között. Kellemetlenül hideg szél süvöltött.
De hamarosan leértünk a tengerpartra, az albán riviérára. Körös-körül üdülőházak. Jólesik a lazítás ebben a nyugodt környezetben, de a fürdéshez nem volt kedvünk.
Sokáig néztük az egyenletesen mormoló, kékvizű tengert és a nagyszerű természetet. Élveztük a tiszta, egészséges, enyhén sós tengeri levegőt. Ez Durres, a kikötőváros.
Milyen volt a szállodánk, a Saranda Porta Eda Hotel? Egyszerűbb, mint a Mondial, de az erkélyről remek kilátás nyílt a tengerre. Amikor kiültünk, a hatalmas víztömeg felől kellemes, hűsítő szellő lengedezett, a zenét a morajló hang szolgáltatta, a virágok nemcsak kellemes látványt nyújtottak, de pompás illatot is árasztottak.
A balkoni panorámához hozzátartozott a kis öböl, mely a szállodához tartozó teltházas csónakkikötő volt.
Közvetlenül az erkélyünk alatt himbálóztak a nyaralóházak kecses kis vizitaxijai, a vízparton éttermek... A távolban pedig a végtelen tenger... az albán riviéra.
A hotel bejárata elől indulunk túrázni.
Durres Albánia legrégibb kikötője, legrégibb városa, legnagyobb
üdülőhelye. Az ország második legnagyobb városa és az egykori illír
kalózok székhelye. Sokan urlalták már. Illír eredetű görög város,
bizánci, velencei, török, szerb, olasz fennhatóság alatt is volt. A
rendszerváltás után menekülők ezrei lepték el, akik Olaszország felé
indultak. Ekkor ismét jöttek az olaszok, majd az 1997-es zavargások
során a nemzetközi erők.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése