Vietnam VI/3

  UTAZÁS INDOKÍNÁBA/N
Múzeumok

Az Irodalmi Múzeumba megyünk. A pagoda kertjében rengeteg kőtábla, melyek alapzata kőből faragott teknősbéka. A nagyon népszerű irodalmi versenyek győztesének nevét vésték rá ezekre a táblákra. Az indulók bambusztölcséren át kürtölték ki költeményeiket. Hogy miért? Mert így nemcsak a bírálóbizottság, de a nép is hallotta. A győztest pedig olyan hírnév övezte, akár az olimpia bajnokait.

A Történeti Múzeum

A tisztiiskola növendékei is fegyelmezetten várják, hogy bemehessenek.

Néhány festmény, amit a múzeumban láttunk, felidézi a régmúltat, a kegyetlenségeket, a parasztok keserves életét, a dicső és vesztes harcokat. A XIX. század előtt divatban volt a csonkításos büntetés, amikor levághatták a bűnös kezét, lábát, kiszúrhatták a szemét... Ilyen képeket is láttunk.

A XIX. század óta a legenyhébb büntetés a vesszőzés volt: 10-től 50 csapásig, amit a helyi vezetők is kimérhettek. Súlyosabb bűnért botozás járt. Gondosan előírták, hogy a bot milyen hosszú és milyen vastag legyen. Legfeljebb 100 botütést engedélyeztek a jóságos ítészek.

Az egészből az a legmegdöbbentőbb, hogy a szabadságot hirdető francia nemzet itteni helytartói ugyanezeket a büntetéseket alkalmazták. Ezt bizonyítják azok a XX. század 30-as éveiből fennmaradt periratok, amelyek szerint azért vontak felelősségre munkafelügyelőket, mert nem az előírt korbáccsal verték a vietnamiakat! Meghatározott módon persze verhették. De láttunk ennél kegyetlenebb eseményt mutató képeket is a XIX. század előtti időkből. Akkor elképesztően kegyetlenek voltak a komolyabb büntetések. Például megkötözték a bűnöst, egy dobos állt mellette és a hóhér vasfogóval. A dob minden perdülésére kitéptek egy darabot a húsából. Ez járt akkor is, ha netán valami rosszat mondott a királyra vagy helytartójára.

A katolikus nagytemplom. A katolikus hívők száma alig néhány százalék.

Az egyik legkedveltebb háziállat a bivaly, mely a talajelőkészítésben társa a földművelőnek. Gyerekek őrzik, legeltetik, olykor hajtják is a rizstáblákon.