2012. augusztus 27., hétfő

Ausztria 2

KÉPESLAPOK AUSZTRIÁBÓL
Melk és Salzkammergut




A Duna mentén haladva érjük el Melk városát, mely legfőbb nevezetessége a tájba remekül beleillő bencés apátság. Az apátság és a templom impozánsan uralja a környéket. Ha spanyolok volnánk, az osztrák Escorialnak mondanánk, de minket, magyarokat a megszólalásig Pannonhalmára emlékeztet. Az apátság valamint a Duna fölött 60 méternyire emelkedő domb tetején a 64 méter magas kupolájú, kéttornyú barokk templom büszkén emelkedik a magasba.





A Babenebergek a maguk vára mellett már csaknem 1000 esztendeje kolostort alapítottak, amit a középkorban kolostorerőddé építettek ki. Ez biztonságot adott, és nagymértékben elősegítette a város kereskedelmi forgalmát, piacát. A várból letekintve sokáig gyönyörködünk az elént táruló látványban. Nagyszerű kilátás nyílik a városra és a XV. századból származó gótikus plébániatemplomra.





A Császár-folyosóra valamikor közönséges halandó nem tehette be a lábát. Itt volt a fenséges uralkodócsalád lakosztálya, ha Melkbe látogatott. Elgyönyörködhetünk a fogadóterem pompás freskójában, melyek figurái ha megszólalhatnának, bizonyára sok izgalmas történetet tudnának mesélni az itt hallott - sokszor titkos - tárgyalásokról. A magas vagy fenséges látogatókat pompásan berendezett szalonok várták. Ma már múzeumként őrzik ezeket a termeket is. A képtárban számos gyönyörű és értékes festmény látható, melyek nemcsak az itt megfordult Mária Teréziát és a Habsburg császárokat ábrázolták, sok értékes vallásos jellegű és egyéb festményét is élvezheti a látogató. A vallásháborúk során sokat szenvedett Melk, míg végül is az 1700-as évek elején mindent lebontottak és újjáépítettek. Ekkor született meg Európa legkülönb barokk palotája. A kolostor mai képe 1739-ben alakult ki. Ha hiszik, ha nem, Melk a X. században a magyarok nyugati határvára volt! Várkapitánya pedig a magyar Girót. Babenberg Lipót csak 976-ban tudta visszafoglalni a várost. Az épülettömb magva a Szent Péterről és Pálról elnevezett kolostortemplom, mely a barokk egyházi építőművészet mesteri alkotása. Szürke és vörös márványból készült főoltárát Beducci tervezte, aranyozott szobrai Viderurtól valók. A régi könyvtár 80 ezer kötet értékes könyvet őriz, melyek közül 1850 pótolhatatlan ősnyomtatvány. A legrégibb könyv egy ezer évvel ezelőtt élt angol szerzetes kézirata, a Beda Vereabilis. A kolostorban van Szent Kálmán hermája, amit Székesfehérvárról hoztak Melkbe. Nehezen veszünk búcsút ettől a szép dunamenti kisvárostól, a nagyaszerű épülettől és a gondosan ápolt délszaki növényektől a kolostor kertjében.





De máris újabb nagyszerű látvány tárul elénk, a Salzkammerguti tavak vidéke. Egész Ausztria legkellemesebb, leggyakrabban látogatott helye.





A sűrűn sorakozó fürdőhelyeket idilli sétautak és gondozott autósztrádák kötik össze egymással. A több mint 40 tó partján lehet ugyan strandolni, de nekünk magyaroknak ez nem való: hideg! A mi Balatonunk messze kellemesebb hőmérsékletű. A táj zárt egység, külön klímája van, mely enyhén magaslati természtű. A gyakori esőzés a legforróbb nyári napokon is felfrissíti a levegőt.





A Salzkammergut magyarul sókamra-birtokot jelent. Számos sóbánya van ugyanis errefelé, és már a kelták, utóbb a rómaiak is kereskedtek a sóval, mely itt nem tiszta állapotban, hanem gipsszel és agyaggal keverten fordul elő. Ma már az orvostudomány is felfedezte a sós és kénes fürdők gyógyító erejét, jótékony hatását, és ügyes vállakozók nem kis hasznot hozó gyógyüdülőket építettek a tavak partjára vagy a gyógyforrások mellé.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése