Izland III/1

IZLAND, A JEGES FÖLD
Elszórt falvak

Turistaházak. 1950 óta mindinkább nő a forgalom, az itt megforduló érdeklődők száma.Bár a ritkán lakott területeken sűrűn vannak menedékházak, ahol a hirtelen berobbanó ítéletidő esetén védelmet és szállást lehet találni, lakatlan területen bárhol lehet sátorozni a turistáknak.

A települések nagyon elszórtak. Előfordul, hogy akár 40-50 kilométerre van a legközelebbi szomszéd.

Aztán egyszer csak feltűnik néhány épületből álló falu, egy kis templom, majd a végtelen drótkerítések kísérik utunkat. Izlandon a századfordulón kezdték szögesdrót-sövénnyel elkeríteni a legelőket.

Törvényt is hoztak arra, hogy a kerítés szent és sérthetetlen! Végigfutnak ezek a réteken, hegyen-völgyön, sőt a folyómedrek közepén is.

Több helyütt is találkoztunk a szétszórt tanyák lakóinak lelkigondozására szolgáló kis templomokkal.

Az izlandiak is akkortájt vették fel a kereszténységet, amikor mi, magyarok. Persze ott sem ment könnyen. Még a hét napjainak a nevét is meg kellett változtatni, melyeket előbb a pogány istenekről neveztek el.

Még nehezebb volt a pogány táncok betiltása, melyek során az izlandi férfiak igencsak szemérmetlen dalokat énekeltek a szebbik nemű társaik szórakoztatására.

Az országban semmiféle hasznosítható ásványi kincs nincsen, energiahordozók nem akadnak, sem a talaj minősége, sem pedig a sziget éghajlata (hosszú tél, túl sok eső) nem alkalmas jelentősebb, kiterjedt szántóföldi növénytermesztésre. A dús füvű legelők viszont nagyon megfelelnek mindenekelőtt a juhtenyésztésre. Az állattenyésztési ágazatok közül a legjelentősebb, a farmerek több, mint fél millió juhot tartanak. Extenzív módon folyik, ami azt jelenti, hogy az állatokat tavasz kezdetén már kihajtják az óriási, zöld legelőkre, és csak ősszel terelik haza őket. Ekkor néhány napra élelmet csomagolnak, lóra ülnek és jelölésük alapján megkeresik jószágaikat a gazdák. A legeltetési idény májustól szeptemberig tart. A szezon végén nagy ünnepet rendeznek kiadós lakomával.

Egyrészt a kitűnő legelőknek, a jó minőségű fűnek és szénának, másrészt pedig a kiváló minőségű víznek is köszönhető, hogy az izlandi tehenek teje és a tejtermékek prímák. 77 ezer szarvasmarha van az országban, melyek fele tejelő állat. Az egy főre eső tejtermelés 185 liter, az éves átlagos tejtermelés pedig tehenenként 4200 liter.

A tej- és tejtermékek minőségét szigorúan ellenőrzik, és ha nem felel meg az előírt szabványnak, azonnal bevonják a gazda tejeladási engedélyét.

Az izlandi lótenyésztés világszerte híres, mint mondják, az izlandi lovas nép. A póniló mindössze 130-140 cm marmagasságú, tarka színű, szívós és kitartó állat. Néhány évtizede még a ló volt szinte az egyedüli közlekedési eszköz. Körülbelül 62 ezer ló van az országban, igen kedvelt exportcikk - élő és levágott állapotban egyaránt! Sokat visznek ki többek között Németországba, a húsát pedig igen szeretik Japánban.

A teljes földterületnek csupán egyetlen százalékát művelik meg, amelyeken takarmányféléket, burgonyát és fehérrépát termesztenek. Egyész évben kaphatók viszont az olcsó és bőségesen rendelkezésre álló, hőenergiával fűtött melegházakból származó, friss zöldségfélék.

Az országot néhány évtizeddel előbb még Európa legszegényebb népe lakta, ma pedig már az elsők között van a jólétben. A GDP, tehát az egy főre eső hazai termék értéke 1989-ben 21100 USD volt, míg nálunk csupán 6190.

A születéskor várható élettartam pedig férfiaknál 74,5; nőknél 79,7 esztendő. Nálunk ez 66 illetve 74 év. Az ország helyzetében, történetében sok a hasonlóság Magyarországéhoz. Például az ország területe hasonlóan mindössze 103 ezer négyzetkilométer. Ugyancsak ezeréves ország, mely 930 körül jött létre. És hasonlóképpen Kr. u. 1000 körül határozta el a törvényhozás a kereszténység felvételét. Szintén sokáig idegen (norvég, dán) uralom alatt állt, és csak 1944-ben nyerte el a függetlenségét.