A baromfi táplálóanyag szükséglete

A takarmánynak tartalmaznia kell az állat létfenntartásához és a termeléshez szükséges táplálóanyagokat. A háztáji baromfitartás során a külterjes tartási és takarmányozási viszonyok között a kapirgáló baromfi csak néhány dekagramm szemestakarmányt kap, amely nem tartalmazza mindazokat a táplálóanyagokat, amelyek magas színvonalú termelést eredményeznének. Így a hústermelésre tartott állatok jóval hosszabb idõ alatt lesznek vágóérettek, a tojók tojástermelése pedig elmarad az intenzíven tartott és takarmányozott állományok termelése mögött.
A korszerû, egy termelési célra tenyésztett fajták genetikai adottságai jóval nagyobb termelést tesznek lehetõvé, de ezek az adottságok csak akkor bontakoznak ki, ha az állat igényét minden tekintetben ki tudjuk elégíteni. Hiába tartunk értékes, nagy termelõképességû fajtát, ha "alultakarmányozzuk" a termelés drága lesz és nem kielégítõ. A tétel fordítva is igaz, külterjes tartási- és takarmányozási viszonyok között azokat a fajtákat tartsuk, amelyeket háztáji tartásra tenyésztettek ki, mert ezeknek kisebb a táplálóanyag igényük.

A takarmányadagokat úgy kell összeállítani, hogy tartalmazzák mindazokat a táplálóanyagokat amelyre az állatnak szüksége van ahhoz, hogy minél rövidebb idõ alatt, minél nagyobb mennyiségû terméket állítson elõ. Ezek a táplálóanyagok a szénhidrátok, zsírok, fehérjék, ásványi anyagok és vitaminok.

A szénhidrátok és a zsírok szolgáltatják a takarmány energia tartalmát. A gabonamagvak sok szénhidrátot (keményítõ) tartalmaznak és zsírtartalmuk is kielégítõ. Ezért ezeket a takarmányokat energiahordozó takarmányként tartjuk számon.
Az intenzív állattartás nem elégszik meg a gabonamagvaknak, mint energiahordozóknak az alkalmazásával, ezen kívül állati eredetû zsírok felhasználásával készített energiahordozók is szerepelnek a keveréktakarmányokban (pl.: zsírpor). Ezeknek az ára sajnos hazánkban igen magas, pedig a baromfi a zsírkiegészítést nagyon meghálálja, hiszen az összes állatfaj közül a legjobb hatásfokkal emészti a zsírokat.

A szénhidrátok közé tartozik a nyersrost is, ami a növényi eredetû takarmányokban fordul elõ. Nehezen emészthetõ táplálóanyag és a többi táplálóanyag kihasználását is rontja. A baromfi nyersrost emésztése igen rossz. Ezért csak annyi rostot szerepeltetünk a baromfi takarmányában amennyi a bélmozgások fenntartásához feltétlenül szükséges (tyúkfélék 2-3%). Más a helyzet a legelõ állatfajnak számító libával és a kacsával, takarmányukba 4-5 % nyersrostot kell biztosítani.

Nagy figyelmet kell fordítani az etetett takarmányok fehérjetartalmára, hiszen az állati szervezet fehérjét (tojást, húst) csak fehérjébõl képes elõállítani. A gabonamagvak nem tartalmaznak elegendõ fehérjét a magas színvonalú termeléshez és bennük az aminosavak aránya sem megfelelõ. Ezért feltétlenül szükséges nagy fehérjetartalmú alaptakarmányok használata a keveréktakarmányokban. A fehérjében gazdag takarmányok állati-, vagy növényi eredetûek lehetnek. Az állati eredetû takarmányok (halliszt, húsliszt) fehérjetartalma általában nagyobb biológiai értékû, mert aminosav összetételük (aminosavak = a fehérjék építõkövei) jobban hasonlít a termék aminosav összetételéhez.

A baromfi számára a két legfontosabb aminosav a metionin és a lizin. Ezeknek a mennyiségét a receptkészítéskor mindig ellenõrizni kell. Ha az említett két aminosav nem elegendõ az adagban, akkor kristályos (szintetikus) aminosav készítmények felhasználásával (pl.: Biometin, Biolizin, stb.) lehet azokat pótolni.

Az ásványi anyagok biztosítják a csontos váz kialakulását. Legfontosabb a kalcium és a foszfor mennyisége és egymáshoz viszonyított aránya. Különösen sok kalciumot igényelnek a tojó állatok, mert a tojáshéj sok meszet tartalmaz. A tojástermelés alatti mészhiány lágyhéjú tojások termelését, majd a tojástermelés csökkenését eredményezi. A takarmányok kalcium-tartalmának kiegészítésére takarmánymeszet használunk.
A baromfi a gabonamagvakban lévõ foszfornak csak kb. a felét képes hasznosítani. Ezért a keveréktakarmányok foszfortartalmát ásványi foszforhordozókkal kell biztosítani. Ilyen készítmények pl.: az AP-17, Nutrafosz-3, MCP, DCP, stb. Ezeknek a készítményeknek a használatakor figyelembe kell venni azt, hogy egyúttal kalciumot is tartalmaznak.
A kalcium és a foszfor hasznosulását a D-vitamin ellátottság javítja, ezért a baromfiak takarmányozása során a D3 vitamin adagolást is biztosítani kell.
A szervezet zavartalan mûködéséhez még egyéb ásványi anyagokra és nyomelemekre is szükség van, amelyeket ásványianyag premixekkel lehet a takarmányba adagolni. (A Nutrafosz-3 azért kitûnõ foszforhordozó készítmény, mert a foszforon kívül egyéb nyomelemeket is tartalmaz.)

A vitaminok olyan járulékos anyagok, amelyekre az állati szervezetnek feltétlenül szüksége van az életfolyamatok zavartalanságához, a jó egészségi állapothoz. A baromfitakarmányok összeállításakor az alaptakarmányok természetes vitamintartalmát - éppen azért mert az változó - figyelmen kívül hagyjuk és a szükségletnek megfelelõ vitaminszintet vitaminpremixek alkalmazásával biztosítjuk.