Indonézia I/2

 INDONÉZIÁBAN JÁRTUNK 1980-BAN

A Nemzeti Múzeum és a régi kikötő

Nagyon érdekes élményt nyújtott a Nemzeti Múzeum, hiszen képet kaptunk Indonézia ősi kultúrájából, vallásából, történelméből és népszokásaiból.

A gamelán zenekar dobjait és néhány zeneszerszámát láttuk. Megtudtuk, hogy a Wayang-muzsika egyedülálló. Nincs karmester, hanem a táncosokat követve, azok szerint rögtönzik a zenészek a muzsikát. Megjegyzem, hogy az őslakosok ezeket a dobokat verték meg, ha esőt akartak. Nem is régen tettek így, mert bizony a rizsföldeknek igen bőséges vízre volt, van szükségük.

Ősrégi halotti maszkok.

Néhány szobor, melyek olykor többezer éves templomokból kerültek elő. (A képen nem én vagyok.)

Indonéziában 1498-ban jelent meg az első hódító, Vasco De Gama. Két évtized múlva őket váltották fel a spanyolok, majd jöttek a hollandok, akik belőlük gazdagodtak meg. A gyarmat ötvenhétszer nagyobb volt, mint az anyaország. Vittek innen gumit, ónt, bauxitot, dohányt, olajat, kávét, teát, déligyümölcsöt meg minden mást, amit csak értek. Őket követte a japán megszállás.

Sétáljunk le a régi kikötőbe! Ott van a halpiac. Már messziről érezni nemcsak a halszagot, de azt a bűzt is, ami erről a higiénikusnak egyáltalán nem mondható piacról terjed.

Nemcsak halat vásárolhatsz, de meleg ebédet is fogyaszthatsz - persze csak akkor, ha a rossz szag, büdös, az árut ellepő töménytelen légy, a környéken levő piszok, bomló és bűzlő hulladék, valamint az áruk között járkáló rühös kutyák, macskák, olykor patkányok még nem vették el az étvágyadat.

Még jó, hogy a legyeket időnként elhajtja a kofa a forró napra kitett halakról...

Itt már a zöldségféle is kapható meg sok-sok olyan termék, amit mi nem is ismerünk.

A halpiac másik oldalán az utca felé nyitott üzletek, kereskedések. Íme egyikben vígan beszélget néhány piacozó fiatalember. Lehet szórakozni, mert nem nagy a forgalom, nem sok a vásárló. Itt is lehet alkudni. Nekem az ajánlott ár harmadáért sikerült megvennem valamit, de úgy éreztem, hogy talán még így is becsaptak.