2012. szeptember 26., szerda

Olaszország II/2b

 SZAKMAI UTAZÁS OLASZORSZÁGBA
Innen indultunk mi is a városi barangolásainkra




Nem szóltunk arról, hogy mi lett a virágzó városállam sorsa. A XVIII. században a város a nemzetközi arisztokrácia és kelendővilág fényes szórakozó helyévé válik.






A tér a híres galambjával ma is Velence életének a központja. Innen indultunk mi is a városi barangolásainkra. Itt kötött ki a hajónk is, mely Sabionéból hozott bennünket.





A Szent Márk teret a mintegy 100 méter magasságig felnyúló harangtorony uralja. A körülötte álló épületektől elkülönülő harang 1913-ban készült el, miután elődje 1902-ben váratlanul összeomlott. Helyén a IX. században megfigyelő torony állott.





A harangtorony lábához támaszkodó loggetta 4 fülkéjében 4 bronzszobor van: Apolló, Mercur, Pax és Minerva megjelenítésével.





Az impozáns épületet San Marco 9 prokurátorának lakhelyéül létesítették. Építését 1616-ban fejezték be. Napóleon idejében a királyi palota kapott helyet a termeiben. Ma nemcsak a prokurátorok laknak itt, de 3 múzeum is működik benne.





A Canel Grande bal partján épült palota a velencei gótika legtökéletesebb példája, mondhatni a késői gót stílus legragyogóbb gyöngyszeme.





A zöldségpiacon túl a szárazföldi vándoroknak érdekes, de nem éppen étvágygerjesztő élményt nyújt a halszagtól bűzlő halpiac nyüzsgő, vonagló rakománya. Különös lófejű halacskák, kidülledt szemű polipok, kígyószerűen mozgó, hosszúkás, fekete angolnák, ijesztő fegyverszerű rákok, furcsán csápos tengeri csillagok átható szagú tömege található itt.





Farsangkor áll a bál, a tereket vidám maszkokat viselők népesítik be. Ellepik a játékbarlangokat, találkahelyül szolgáló kaszinókat. Vég nélkül mulatnak... A nagy szerelmi vásár a polgárság és a nép lányaira is kiterjed. Casanova világa az, melyet az alkony aranyló fényébe von a művészetek késői utóvirulása, főleg mindenütt a muzsika, mely gazdagon árad a csatornák vize felett is. Ezt a muzsikás, játékos, szerelmeskedő, rafinált alkonyt söpri szét 1797-ben a francia csapatok behatolása.





Napóleon egyetlen gesztussal eltörölte a köztársaságot! A Nagytanács utolsó, drámai ülésén felszolik, és átadja a hatalmat a népnek. Erre a Szent Márk téren nagy ujjongás közben égette el a nép az aranykönyvet, leverték az oroszlánfejeket, melyek a Doge-palota udvarán a feljelentések bedobására szolgáltak! Napóleon előbb átengedte Velencét Ausztriának, majd az austerlitzi csata után az olasz királysághoz csatolta.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése