2011. március 2., szerda

Tunézia III/3b

TUNÉZIA TURISTAPARADICSOM
A ribatok




A hősök emlékművét látjuk, a másik pedig a ravatalozó hely. Itt hangzottak el a hősöket méltató gyászbeszédek is.





A monasztiri mohamedán temető. A sírok mögött kiemelkedik Imám Sidi Ali El Mezeri gubbája. Ő arról volt nevezetes, hogy meg tudta gyógyítani a beteg csecsemőket! És még valami! Hogy minden péntek reggel egy pompás aroma alkalmazásával frissítették fel a testét. És a temetőben a sírok miért vannak zománclappal lezárva? Így biztosabb a bejutás a paradicsomba - mondja muszlim vezetőnk.





Az arab hódítást követően az igazhitűek még nem voltak elég erősek arra, hogy magukat és a hitüket megvédelmezzék. Ezért építettek a partmenti városokban erődöket, úgynevezett ribatokat.




Még mindig Monasztirban vagyunk, az egyik legnagyobb és legszebb, legerősebb ribatban. Olyan vallási közösségek alakultak, melyek feladata kimondottan a védelem volt. Azt tartották, hogy aki 3 napig helyőrségi szolgálatot tart ebben a leghatalmasabb erődben, annak biztos helye lesz a Paradicsomban.





Ebben a monasztiri kolostorerődben az utóbbi évtizedekben számos bibliai témájú filmet forgattak. Itt készült többek között a Názáreti Jézus című film is Ezt az erődöt több mint ezer éve, 796-ban építették.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése