2011. március 13., vasárnap

Tunézia V/1a

TUNÉZIA TURISTAPARADICSOM
Kairouan a muszlimok negyedik szent városa




Szerencsésen visszatértünk az Atlasz-hegységben tett kirándulásunkról, és máris egy nagyon híres városkába, Kairouanba érkezünk. Ez Mekka, Medina és Jeruzsálem után a muszlimok negyedik szent városa. Ha hétszer elzarándokol ide az igazhitű, annyi, mintha egyszer elzarándokolt volna Mekkába - márpedig szent törvény, hogy az életben egyszer minden muszlimnak el kell mennie a szent városba!
És a zarándokhely központja: a Nagymecset! Ha áthaladunk a templom kapuján, hatalmas méretű árkádsorok által közrefogott és fehér márvány lapokkal fedett udvarba jutunk. Az udvar északnyugati oldalán szögletes alaprajzú, egyszerű de annál nagyobb minaret emelkedik. Méreteit tekintve 35 méter magas és 128 lépcsőt kellett megmásznunk, míg felértünk a tetejére. A mecsetbe azonban kizárólag igazhitűek léphettek be.
Kairouan igen fontos védett város volt! Ez azt jelenti, hogy annak idején itt álltak meg a hosszú útról jött kereskedők, mert itt biztonságban voltak. És mit gondolnak, miből ered a karaván szó? Innen! Kairouan karavánt jelent.
És miért itt épült fel a szent város? Azért, mert a központi elhelyezkedése biztosabb védelmet nyújtott a tenger felől érkező és onnan támadó keresztények de ugyancsak a hegyek között lakó berberek támadásaival szemben is.




Hatalmas víztároló mellett visz el az utunk, ezek az algabida medencék, melyek az akkori fővárost látták el vízzel.A víztároló már a IX. században megépült. A hegyi források vize táplálta, amelyet 36 km hosszú vezetéken keresztül hoztak ide. A medencében 50 ezer köbméter víz került tárolásra. És mi az a négyszögletes pillér, ami a hatalmas medence közepéből kiemelkedik? Itt állott az emír nyári pavilonja, ahol a nagyúr és családja kellemes környzeteben tölthette a rekkenő hőséget.





Bemegyünk a városba. A mészáros üzlete előtt egy kiakasztott borjúfej jelezte a cégért. Sertéshús kivételével mindenféle hús volt itt kapható, melyet legyek sokasága látogatott. A higiénia nem éppen az erősségük.
 




Nagyon sok az illatszerbolt. A környék híres terméke a helyi virágokból készült nehéz illatú sokféle parfüm! A muszlim hölgyek - ezt már másutt is tapasztaltuk - igen kedvelik illatosítani magukat. Persze a sivatagban a nomád törzseknél ez sokkal természetesebb módon történik. A vezetőnk elmondja, hogy a berber nők az illatosításukat füstöléssel végzik. Ez úgy történik, hogy kis cserépedénybe illatos, szárított füvet helyeznek, ezt meggyújtják, majd szétterpesztett lábbal a füst fölé állnak. A füsttel illatosított leányok állítólag kapósabbak a tubu férfiak körében. Ízlés dolga.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése